Immár huszadik alkalommal rendezték meg idén Budapesten a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. Mindennek kísérőprogramjaként a cívisvárosban is láthatók voltak november 21. és 25. között a fesztivál kiemelt alkotásai.
A fesztivál Debrecenben, a Malterben levetített alkotásai az emberközpontúság szemszögét helyezik előtérbe a magyar és külföldi dokumentumfilmekkel, dokumentarista művekkel. Ezekből kettő magyar filmet volt szerencsém megnézni, két olyan dokumentumfilmet, amelyek egyaránt a társadalmi peremre sodortság, a múlt következményeinek megélésének érzését, nehézségeit prezentálják. Az első a Fanni kertje, amely csaknem másfél órás eseménysorozatban a kitaszítottság típusainak találkozását mutatja be egy Instagramon, közösségi médiában rendszeresen szereplő transz lány, a fiúként született Fanni szemszögéből vezet végig bennünket, hogy a nemi identitása miatt ellehetetlenített fiatal miként talál otthonra egy budapesti agglomerációban álló hajléktalantanya-szerű kommunában. Egyszerre jelent meg az identitásbeli, elvi kitaszítottság, valamint a társadalmi lecsúszás, az anyagi-testi ellehetetlenülés. Ezek a kétségbeesett „billogok” bő nyolcvan percben bemutatott hosszú hónapokon, éveken keresztül pedig egyre összeérnek, mígnem a nehézkes együttélésből, az asszimiláció képtelenségéből kiforr az a fajta hiányérzet, amelynek köszönhetően már nem megy az élet egymás nélkül. Kortárs szellemben megfogalmazott görbe tükör a rohanó multikulturális világ felé.
Nem úgy Lőrinczy Lia Aki még lehetek című félórás rövidfilmje. Ez esetben az agressziónak, a lecsúszott, elrontott neveltetésből fakadó illegális pénzkeresésnek való kiszolgáltatottság képét látjuk meg egy anya arcán, akinek fiatalkorát gyakorlatilag beárnyékolta a testéből fakadó rabszolgaság. Mindez épp 18. születésnapján kezdődött. Azóta egyedül harcolt, mígnem egészen a filmbeli jelenben hosszas küzdelem árán visszakapta rég hiányolt lányát, akivel egy anyaotthon óvó melegében él, ám a pénz, a társadalmi és gazdasági változások miatt onnan is tovább állni kényszerül. Hogy költözzön hatvanegyszer is. Mégis mosolyog. Minden pillanatban, amikor a kamera az arcát mutatja, mosoly, derű, a fájdalmat legyűrni kényszerülő optimizmus sugárzik. Történet egy lányról, aki anyává érett, és maga mögött tudta hagyni a bűnös, kitaszított, lenézett múltat.
Ezek alapján tehát mindkét film rokon valahol, hiszen a társadalom peremén lavírozó sorsokról van szó. Bár két egészen más cselekményt kapunk egy közösség életével szemben egy anya személyiségtörténetében, mégis közösek a harcok, a Verzió pedig tökéletes alkalom arra, hogy ezekkel a harcokkal mindenki megismerkedjen, és felismerje, ez itt zajlik épp mellettünk, még ha észre sem vesszük: útkeresés egy szélsőségekbe korcsosult világban.
Barna Marci
Új hozzászólás