Van

Az örök debreceni Kóti Árpád Kossuth-díjas

Kóti Árpád - Máthé András fotója

Sokan örülnek most Debrecenben annak, hogy Kóti Árpád március 14-én Kossuth-díjat kapott. Ma leginkább ő testesíti meg a „debreceni színész” fogalmát. Fenegyereknek számított, nem a simulékonyságáról ismerték a kollégák és rendezők. Nem rejtette véka alá a véleményét. Mindazonáltal szeretni való ember, mindig népszerű volt a folyamatosan változó debreceni társulatban.

Március 15-e üzenete a mának (egy kicsit szokatlan megközelítéssel azok után, amit ma hallottam ünnepi beszéd gyanánt politikusainktól)

Sokat beszélünk, de keveset tudunk a márciusi ifjakról. Tudjuk, hogy ők  álltak a pesti forradalom élén, ők alkották meg a sok vonatkozásban ma is aktuális 12 pontot. A nevük jórészt feledésbe merült, ezért most közzétesszük nevüket és azt, hogy hány évesek voltak a forradalom idején:   

Késnek a vonatok – meg más is…

Kimentem a Nagyállomásra. Hamar kiderült, nagyfokú türelmet tanúsítson, aki MÁV szentélybe lép, szolgáltatásokat kíván igénybe venni. A hangosbemondó leggyakrabban közölt információja a késés, az utazni vágyók szíves türelmének kérése. Fehérgyarmat felől harminc percet késett a vonat. Érkezésig tizet lefaragott. Nagykereki, Füzesabony felől érkező vonatok sem tartották a menetrendet. A pesti IC sem lógott ki a sorból. A késő vonatok szégyenükben szinte besunnyogtak az állomásra. Hiába a lopakodó érkezési mód, a vasúti szpíker könyörtelenül jelezte érkezésüket, majd a leszálló utasokat nógatta sebesebb ügetésre: „igyekezzenek az átszállással!” Hipp-hopp, eltűnt a szíves türelem elvárása, mintha a késés oka maga az utas mérsékelt átszállási tempója lenne.

Kósa Lajos: 1848-hoz képest semmi nem változott

Debrecen, 2014. március 15., szombat (MTI) - Kósa Lajos szerint, ami a lényeget illeti, semmi nem változott: 1848-ban ugyanúgy a nemzeti érdekek hívei álltak szemben az idegen érdekek kiszolgálóval, mint ma. Debrecen polgármestere a Református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál egybegyűlt több száz fős hallgatóságának azt mondta: ma is olyan felelős parlament és felelős kormány kell, amelynek a magyar családok a legfontosabbak.

A Kossuth-díjas Kobzos Kiss Tamás értékei

Kobzos Kiss Tamás

Budapest, 2014. március 14., péntek (MTI) - A Kossuth-díj a létező legnagyobb elismerés, amiben egy művész részesülhet, azt sajnálom, hogy költő édesapám, Kiss Tamás nem kaphatta meg - mondta Kobzos Kiss Tamás az MTI-nek. A 63 éves zenész egyedülálló előadóművészi pályája, népzenei oktatómunkája, valamint a magyar népzene hazai és külföldi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át pénteken a Kossuth-díjat.

Idei Kossuth-díjasok

Budapest, 2014. március 14., péntek (MTI) - Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Kossuth Nagydíjat adományozta: JÓKAI ANNA Kossuth-díjas írónak, esszéistának, az MMA rendes tagjának a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért;

Új televízió Debrecenben

Nem vízió az új tévé

Amiről eddig csak pletykáltak városunkban az mára úgy tűnik, valósággá vált. Megtartotta első értekezletét Debrecen harmadik televíziója, a Róna TV.

Debreceni Egyetem: 3,6 milliárdos hiány

Debrecen, 2014. március 12., szerda (MTI) - A múlt évben 3,6 milliárd forint hiány keletkezett a Debreceni Egyetem (DE) december 31-én megszűnt orvos- és egészségtudományi centrumában - jelentette be a DE rektora szerdán sajtótájékoztatón. Szilvássy Zoltán az MTI érdeklődésére hozzátette: a hiány feltárása hátráltatta az egyetemi klinikák és a Kenézy kórház integrációját, így az csak a nyár közepére valósulhat meg.

Indul a: Börtöntörténetek

Debreceni börtön

Börtöntörténetek címmel tucatnyi érdekes és tanulságos írással sorozatot indítunk.  A szerzőjük kollégánk, Somogyi Ferenc, aki tizenhét éven keresztül nevetőtisztként, vezető nevelőként dolgozott a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A történetek nemcsak az általa átélteket jelenítik meg élvezetes, gyakran szórakoztató módon, hanem alapos, történelmi, történeti kutatómunkájának eredményét is megismertetik.

Külföldi diákélet magyar módra

Öreg torony Helsinkiben - elérhető álmok?

Mindenkinek a vágya, hogy eljusson külföldre, akár ösztöndíjjal, kirándulási vagy nyaralási céllal, esetleg hosszabb távra, netán dolgozni. De az igazság tényleg az, hogy az ember számára az is nagy élmény, amikor egy idegen nyelvet birtokolva (még ha néha-néha hibásan is) megérteti magát, intézheti teendőit. Én magam is így voltam ezzel, amikor négy és fél hónapot töltöttem tanulmányi ösztöndíjjal Finnországban. Sajnos, az ösztöndíjam nagyon minimális volt egy drága országban, ahol a fizetések sokkal magasabbak, mint Magyarországon.

Oldalak