Új televízió Debrecenben

Nem vízió az új tévé

Amiről eddig csak pletykáltak városunkban az mára úgy tűnik, valósággá vált. Megtartotta első értekezletét Debrecen harmadik televíziója, a Róna TV.

Részletes tájékoztatást nem kaptunk,  portálunkat nem is engedték be a megbeszélésre, rendkívül udvariasan, a sajtóban dolgozó kollégák türelmét kérték az illetékesek.

Annyit sikerült kideríteni, hogy hamarosan egy hat kamerás belvárosi stúdióból jelentkezik majd az első adás, amelyet robbanásszerűnek tituláltak a televízió már meglévő és leendő munkatársai. Csaknem negyven fő tevékenykedik majd a szerkesztőségben, és jó néhány ismerős arc is feltűnik majd a képernyőn, illetve a stáblistákon.

Az egyik „kolléga” úgy fogalmazott, hogy nem kívánnak vetélytársai, konkurenciája lenni a meglévő két helyi televíziónak, csak azt szeretnék, hogy a nézők napok alatt megkedveljék a Rónát.

A belvárosi stúdióban hamarosan elkezdődnek a szerelési munkálatok, az első adás időpontját azonban „szolgálati” homály fedi.

Szórakoztató csatornát álmodtunk meg, amely magában hordozza majd a szakmaiságot. A televízióval egyidőben elindul a Róna Akadémia is, amelynek célja fiatal tehetségek képzése a szakmának. Ha a helyzet úgy adódik, akár a vetélytársaknak is, fogalmazott a szerdán este a megbízott főszerkesztő.

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.