Budapest, 2014. június 25., szerda (MTI) - A vámszabályok betartására hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert sok utas nincs tisztában azzal, hogy miből mennyit lehet behozni az országba az unióból vagy harmadik országból.
Suller György Attila, a NAV szóvivője hangsúlyozta: bár az unióban az áru szabad mozgása biztosított, egyes termékekre - így például a jövedékiekre - külön szabályok vonatkoznak.
Egyéb árut légi úton 430, közúton pedig 300 euró értékig lehet az országba vámeljárás nélkül behozni, 15 évesnél fiatalabbak esetében az összeghatár 150 euró. Ha felmerül a gyanú, hogy az áru értéke ennél több, akkor a NAV eljárást indít, a tulajdonos pedig számlákkal bizonyíthatja a termék értékét.
Bár Horvátország már tagja az uniónak, Suller György Attila a fertőzésveszély miatt továbbra sem javasolja, hogy az utazók nyers húst vigyenek magukkal oda. Kitért még az üzemanyag-behozatal fő szabályaira is: a jármű tankjában lévő üzemanyag és még tíz liter behozatala vámmentes, az e fölötti részre vámot és áfát kell fizetni. Gyógyszerekből csak az utazás idejére elegendő mennyiséget szabad vinni - ismertette a szóvivő.
Teleki József repülőtéri főigazgató arról tájékoztatott, hogy idén az első félévben csempészet miatt nyolcvan eljárást kezdeményeztek a repülőtéren, nyolc esetben pedig védett állat- vagy növényfaj, illetve azokból készült termékek szállítása miatt indítottak vizsgálatot. Ezzel kapcsolatban jelezte: ezen áruk importjához vagy exportjához a kiindulási ország és a célország hatóságainak beleegyezése is kell.
Kitért még arra, hogy a 10 ezer eurónál több készpénz szállítását is be kell jelenteni a hatóságoknak, ennek elmulasztása esetén az összeg akár 40 százalékát is kiszabhatják bírságként.
Új hozzászólás