Emlékszünk még azokra a színes korongokra, amelyeken ott ékeskedett kedvenc focistáink neve és többnyire arcképe is? Micsoda iskolai szünetek voltak, amikor hatalmas gombfocicsatákat vívtunk egymással, ezzel pedig próbáltuk eldönteni, melyikünk kedvenc csapata is az igazán ütőképes.
A napokban kezembe akadt egy doboz, amelyben gondosan egymás mellé helyezve, amolyan csatasorrendszerűen csapatonként elrendezve ott gyülekeztek régi gombfocijátékosaim. Elsősorban a DVSC focistáinak arcképe köszönt vissza rám, de akadt brazil válogatott, Budapest Honvéd, Bayern München, sőt, még AC Milan is, élen Ronaldinhóval. No, de miért is aktuális most ez? Egyszerűen azért, mert Debrecen felkerült a város hivatásos asztalifoci-térképére, az emlékek pedig egy kicsit feltolultak bennem. A Debreceni Sport Club Asztali-Labdarúgó Szakosztálya egyedülálló, 30 órás rekordot állított fel, folyamatos gombfocival, ezzel pedig hivatalosan is hazai csúcsot döntött a csapat. Talán a sors keze volt, hogy éppen most akadtak kezembe szeretett gombfocikorongjaim. No, de mitől is vált ez annak idején olyan kiélezett harccá?
Az egyébként elsősorban Magyarországon (és párhuzamosan Brazíliában) a múlt század elején megjelent és elterjedt gombfocinak megannyi ága alakult ki mára. A 12 érintésestől a háromérintősön és az egyérintősön át, egészen a szektorlabdáig, más-más szabályokkal, fizikai felépítménnyel vívják ezeket a csatákat hivatásosként. Ám gyerekkorunkat a focisták nevei tették igazán széppé. Mondhatom, fogalmunk sem volt arról, milyen hivatalosan, nemzetközileg elfogadott szabályok vonatkoznak erre a sportágra, játékra. Lepakoltuk korongjainkat az asztalra, földre, ahogy épp a lehetőségek adták, összeszereltük három elemből álló műanyagkapunkat, elhelyeztük a csapatokat, majd felváltva egy-egy érintéssel megpróbáltuk minél hamarabb és minél többször bevenni egymás „hálóját” a labdával, amely gyakran lapos volt, akár egy inggomb, szebb napokon pedig valóban apró gömbölyű műanyaglabdával viaskodtunk. Emlékszem, mekkora felüdülés volt egy-egy hosszadalmas matekóra után elővenni a kis tárolóalkalmatosságból a Bernáth Csabi, Dombi Tibi, az örök Fülöp Marci, Pelé, Puskás öcsi, Fernando Torres vagy épp Steven Gerrard képével díszített korongokat, pláne, ha nem konkrét együttessel álltunk ki, hanem álomcsapatunk tizenegyét tologattuk egymás után.
Az idő múlásával persze beindult az üzlet, és, bár nem profi, mégis gyárilag csillogó-villogó szettekhez lehetett hozzájutni, az időnként akár magunk által műanyagkupakokból összeállított alakulatok helyett, e gyárilag „tökéletes” készletek szerepe pedig már sokkal inkább a látvány volt, mintsem az élvezetes játék. Sebaj, a gombfoci örök csodája marad a foci szeretetével együtt a gyerekkornak és felnőttkornak egyaránt, ezt pedig a debreceni rekorderek is bizonyítják.
Barna Marci
Új hozzászólás