Az áruházba belépve üres polcok fogadnak, szinte minimális az árukínálat. Az indok pedig technikai jellegű. Mindez megtörtént 2021. november 19-én, mégis a múltban éreztem magam. Ez kész! Meg kész történelem…
Szombat délután tudatosult bennem igazán, a klubhűség nem nőhet az aktuális teljesítményről alkotott vélemény fölé. A Nagyerdőn hullottak az elsárgult falevelek, a nyár elmúlt. Egy valami azonban örök: a piros-fehér debreceni szív.
Gyakorlatilag már tét nélkül, mégis tétmérkőzésen történt meg a napokban az, amire az elmúlt hetek eredményei után gondolni sem mertünk volna: Magyarország nemzeti tizenegye döntetlent játszott, és pontot szerzett a Wembley Stadionban.
Amikor kedvenceinkre gondolunk, alighanem, rögtön rajongva szeretett sportolóink juthatnak eszünkbe. Ám élnek köztünk olyan kedvencek is, akik legalább akkora figyelmet érdemelnének, mint a sportolók. Mégis, csupán egyetlen nap jutott nekik az esztendőből.
Facebook, Instagram, Messenger, WhatsApp – életünk kikerülhetetlen, már-már nélkülözhetetlen tartozékai. Fontosságukat különösen akkor érezzük meg, amikor néhanapján leállnak.
Két évtized telt el, pontosan húsz év. Majdnem annyi, amennyit én éltem eddig. Szinte semmit sem tudok róla, csak azt, amit már az útókor számára rögzítettek. Majdnem háromezer ártatlan élet ért szörnyű véget.
Biztosan sok fiatallal megesett már, hogy buli közben megéhezett, és jobb híján a rendelés eszközét választotta segítségül. Hazánkban, itt Debrecenben is többféle ételszállító cég munkatársai száguldoznak. Nevetséges, azaz inkább kissé abszurd eset történt épp a napokban.
Magyarország labdarúgó-válogatottja az Eb-döntős angolokat látta vendégül szeptember másodikán a Puskás Arénában, ahol a csendes első felvonást gólzáporos második követte.
Élménydús, emlékezetes nyár után újra ránk köszönt a „sötétség” kora. Elkezdődött az iskola, az egyetemen is hamarosan ismét a tanulók töltik meg a padokat, addig is javában zajlik a tárgyfelvétel.
„A szülőváros egy hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni” – írja Márai Sándor. Gondolata alighanem rám is hatványozottan érvényes lesz, ahányszor csak álomra hajtom a fejem, szülővárosomtól távol.
A napokban jelentősen felerősödtek a közvélemény hangjai, amelyek elsősorban Dzsudzsák Balázst és karrierjét támadják. Hadd szóljon most egy kicsit az ellentábor hangja is!
Csaknem egy héten át a kosárlabdáé volt a főszerep Debrecen szívében. Mit adott ez a néhány nap a városnak, a kosárrajongóknak? Nehéz lenne felsorolni.
Nyári gyerek vagyok, az a szélsőségesen nyárias fajta, aki az élet minden értelmét a nyárban látja. Most elmúlt. Eddigi írásaim közül az eddigi talán legnyomottabb következik. Így talán jobb lesz, s könnyebben elviselhető, hogy itt az ősz.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.