Nem hírt szeretnék adni a remek színésznő, Zborovszky Andrea haláláról, hisz nem a napokban távozott az élők sorából, január 8-án adta fel a harcot, amit a megsemmisítő betegség ellen vívott. Viszont érdemes felidézni az emlékét már csak azért is, mert két évtizeddel ezelőtt a Csokonai Színház közönségét szolgálta, egy évadban két főszerepet is játszva.
Hosszú betegség után, 46 éves korában hunyt el a színésznő, Árkosi Árpád rendező felesége.
1967 őszén született Kaposváron. 1987-ben Gór Nagy Mária színitanodájának elvégzése után a Népszínházhoz szerződött. 1988-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd szabadúszóként játszott többek között Tatabányán, Debrecenben, Egerben, Szolnokon, Sepsiszentgyörgyön, illetve budapesti kőszínházi és független produkciókban. Részt vett több alternatív színházi kezdeményezésben is.
Bényei József adattára (Debreceni színházművészek 1798-2000) ezt tudja róla: Debrecenben „nagy feladatok várták: Goldi Mirandolijának címszerepe valamint Iszméné A sors gyermekeiben”. E sorok írója először is azt tapasztalta, hogy finom mélységeket tud megjeleníteni, különös szenzibilitással bírt, színészi eszközei bensőségesek voltak, s ezt már férfiszemmel „mondva”: izgalmas, intellektuális szépség volt.
Sediánszky Nóra dramaturg nekrológjából idézek: „A Thália Tanodában színészmesterséget tanított, vizsgaelőadások mellett kisebb színházi produkciókat rendezett. A nagyközönség leginkább a hangjáról ismerheti: rendszeresen szinkronizált, népszerű sorozatok és filmek színészeinek is kölcsönözte hangját.”
A szakma szereplőinek avatott ismerői nagyra értékelték őt, mégis voltak méltatlan évei, mert nem volt divatban, nem volt ott a fősodorban, noha ehhez a tehetsége meglett volna. Izgalmasnak, sokszínűnek, egyedi zamatúnak tartották, s „tiszta tekintetűnek”.- talán ez utóbbi jellemezője akadályozta meg, hogy a legismertebbek közé kerüljön, a „nyomulásmentes” művészerkölcs tartotta árnyékban. Egy értékmérő szaklapban megjelent kritika a „legkimunkáltabbnak, legprofesszionálisabbnak” tartotta alakítását a Lukáts Andor rendezte Mizantróp Arsinoéjaként – említi meg Sediánszky Nóra.
A chatelő tisztelőktől meg lehet tudni, hogy akik ismerték, mennyire tisztelték és szerették.
Egy férfi tisztelője ezt írta róla: „Andrea olyan volt nekem, mintha a nővérem lett volna. Miskolcon ismertem meg, fiatal újságíró-stúdiós voltam. Mai napig nem láttam olyan hatású alakítást sehol az országban, mint amit akkor és ott ők hárman: Zbory, Kuna Károly és Kovács Lajos megteremtettek Peter Handke Kaspar című darabját megjelenítve. Sokat beszélgettünk és sokszor vendégeskedtem nála, talán egy kicsit az akkoriban elveszett öccsét is látta bennem. Csodáltam őt, mert szép volt, csodáltam, mert tele volt a szíve szeretettel, és csodáltam, mert az első mesterem volt. Tőle hallottam először mélyebb gondolatokat a spiritualitásról, Rudolf Steinerről, álmokról. Sajnálom, Andrea, hogy nem láthatlak többé...
Mindig helyed marad a szívemben...”
(erdei)
Új hozzászólás