Világbajnokok az ifjú debreceni táncoshölgyek

Szofi, Bianka és az elismerések  Fotó: Feeling Táncstúdió

A cívisvárosi Feeling Táncstúdió évről-évre bizonyítja, hogy hírneve méltán járja be az országot, Európát és immár az egész világot. A tánciskola tanítványai ugyanis nem csupán a helyi és hazai rendezvények állandó szereplői, hanem a rangos nemzetközi megmérettetések sikeres résztvevői is. Horvátországból ezúttal két feelinges versenyző összesen három világbajnoki címmel tért haza.

Délnyugati szomszédunknál, Horvátországban, Porecben rendezték május 16. és 21. között a World International Dance Opent. A nívós megmérettetésre az Alföld szívéből Takács Szofi és Boda Bianka érkezett, mint a város és a Feeling képviselői. Előbbi táncos címvédésre készült. Rögtön az első napon színpadra is állt, kategóriája a profi A-ligán belül a „líra” volt. Koreográfiáját követően Szofi gyakorlatilag nem is hagyott nyitott kérdést, hiszen maximális pontszámmal elhódította az aranyérmet. Ugyancsak az első napon mutatkozott be az Open Senior B-ligában induló Bianka is, aki a zsűritől magának hasonló elismerést – méltán – kivívva ugyancsak világbajnoki címet ünnepelhetett az isztriai város tengerpartján. A folytatásban újfent Szofié volt a főszerep. Az Open Mini A-ligában sem hibázott, ezúttal sem volt kérdés a győztes, immár második világbajnoki címét ünnepelhette a versenyen. Az éremesőnek azonban még korántsem volt vége. Takács Szofi harmadszor is remekelt, ám ezúttal dél-afrikai versenyzőtársa mögött hajszálnyival lemaradt a dobogó legfelső fokáról, így az Acrodance Mini A-kategóriában ezüstéremmel gazdagodott.

A debreceni, feelinges táncoslányok tehát három világbajnoki címmel és egy ezüstmedállal tértek haza Horvátországból. Ne feledjük, hogy az egyik aranyérem ráadásul címvédéssel született! Mindez nem csupán azért nagyszerű teljesítmény, mert Magyarország újfent látványos és népszerű sportban ülhetett a világ trónjára. Annál is inkább kiemelkedően elismerésre méltó, hogy Debrecen és nevelő táncegyesületük nevét is öregbítették és még fényesebbé tették az ifjú hölgyek a világ előtt.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.