A város mostohagyermeke

Egy ház a Csáthy utcán

Szerkesztőnk a városvezetés által mostohán kezelt keleti városrész problémáinak egy részét szedte csokorba a lakosokkal beszélgetve, sürgetve a változást. 

Az utóbbi időben Debrecen számtalan helye újult meg, valósultak meg olyan beruházások, melyek munkahelyeket teremtettek, közlekedést segítettek, komfortérzetet növeltek. Büszkék lehetünk a Kossuth tér kialakítására, a Halköz rekonstrukciójára, a 2-es  villamos üzembe helyezésére. A belváros épületei több helyen megszépültek, a foghíjakat részben a városképbe illő házak építésével tüntették el. Miközben a városcentrum épül, szépül (jelenleg a Nagytemplom és a Hunyadi utca közötti utcarész kap díszburkolatot), a Piac utcától keletre, egy kilométerre a fejlődésből semmi sem látszódik. A város keleti része mostohagyermeke az ország második legnépesebb településének.

 

A kertes házas, inkább falusias kinézetű városrészt (Csapókert, Szabadságtelep, Júlia telep) zöld környezete, nyugalma, szűk utcáinak gyér forgalma vonzóvá tette a városi zajból, porból, autótömegtől menekülők számára. Mostanság is legnépszerűbb költözködési, lakóház építési célok egyike a városban. Az önkormányzat azonban mintha megfeledkezett volna e környékről. Víz, gáz, villany - több helyen csatorna is - van, de a nyíregyházi vasúttól keletre eső lakóterületen minden más infrastruktúráért kiált. 

Baráti, ismerősi körömben felmérést végeztem. Mindössze egyetlen kérdésre kértem választ: mi hiányzik, mi kellene a városrésznek? Volt, mit jegyzetelnem.

A helyi közlekedés belváros központú. Egyetemekre, klinikára, vagy a Nagyállomásra csak átszállással lehet eljutni. A meglévő járatok sűrítése is komoly igény. A városkóválygó járatok (pl. a 11-es, 53 perces menetidővel) nem könnyíti meg a városba jutást, ráadásul napközben óránkénti a követési idő. A városrészt érintő többi járat sem túl sűrű közlekedtetéséről ismerszik. Általában óránként kettőt indít a DKV.

A városrésznek nincs áruháza, komolyabb hipermarkete. A Vámospércsi úton, a Létai úti kiágazásnál működő élelmiszerbolttól a várostábláig a vásárló nagyítóval kereshet üzletet. Komolyabb vásárlásért megint a centrumba, vagy azon túl kényszerül. A Falógerben épül a Lidl áruház, de egy fecske nem csinál nyarat.

A Vámospércsi út környékén nincs benzinkút. A tankolni vágyók kénytelenek a Diószegi vagy a Sámsoni útig hajtani.

A Diószegi és a Vámospércsi út külső szakaszán, legalább az egyik oldalon hiányzik a járda. A Diószegi úton Bánkig komoly igény egy kerékpárút építése.

Rég időszerű a kelet felől városba érkező utak négysávosítása. Reggelente próbáljon meg autózni valaki a Diószegi, a vámospércsi, vagy a Sámsoni úton. Az élettől is elmegy a kedve. Ha nem indul kellő előretartással, garantáltan elkésik a munkahelyéről, az iskolából. A dugóba szorult menetrendszerű buszjáratok jelentős késésekkel érnek végállomásukra.

A külső városrészek (még nem is a kertségek) jó néhány útja a mai napig aszfaltozatlan. A szilárd burkolatot kapott utcák állapota is gyakran kritikán aluli (pl. a Sólyom utca Vámospércsi út felőli része).

Közütemi szolgáltatóknak még véletlenül sincs arrafelé irodájuk vagy legalább kirendeltségük. Gondoljanak bele: ha egy idős néninek gázos probléma miatt a Sajó utcáról (Csapókert) kénytelen kigyalogolni a Veres Péter utcára, buszra vár félórát. Leszáll a Faraktár utcán, átcihelődik a Hajnal utcai trolimegállóba. A Nagyállomáson megint átszáll, hogy eljusson a Híd utcai ügyfélfogadóba. Neki ez majdnem egész napos tortúra, köszönhetően a szolgáltató monopolhelyzete generálta, ügyfelekkel szembeni érzéketlenségnek és a DKV „takarékos” menetrendjének.

A szelektív hulladékgyűjtő szigetek ritkán telepítettek. A Csapókertben kilométert is gyalogolhat, aki környezetbarát, a szemetet nem az utcán kívánja elhajítani.

A keleti városövezetben a rendőri jelenlét nulla. Egyenruhások csak a menekült tábor környékén láthatók, pedig a rossz szándékúak – egy felmérés szerint – szívesebben „látogatják” a családi házakat, mert könnyebb a bejutás az ingatlanokra, gyakran az utcáról, vagy a szomszédból nem is látszik ténykedésük. Ha a lakók nem ügyelnek egymásra (SZEM mozgalom), akkor sokkal több bűncselekményt követnének el.

Az ott lakók remélik, egy új városvezetéssel jobban járnak, s talán végre több figyelem terelődik a város mostohagyermekére.

Somogyi Ferenc

Hozzászólások

minden igaz, de...

Minden szava igaz, 6 évet laktam a csapókertben, átéltem ezeket. Viszont szintén 6 évet éltem a Lenc-telepen, Monostorpályi út vége, Széna tér, stb. Oda is ki lehetne látogatni, ennél sokkal cifrább dolgok vannak. Ajánlom pl. a Kisdobos utcát, ahol már tizenéve ígérik a betonozást, a csatorna végre több éve csúszással meglett, de a kövesút várat magára. A bevásárló közpopnt onnan is hiányzik, és még sorolhatnám. Szerintem ez is megérne egy cikket. Az a városrész, ha lehet, még jobban el van felejtve, mint a Csapókerti.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.