Választás 2014 - Az Összefogás pártjai készen állnak a választásra

Budapest, 2014. február 16., vasárnap (MTI) - Az Összefogás pártjai készen állnak a kampányra és arra, hogy leváltsák Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentették ki a pártok politikusai vasárnap sajtótájékoztatón.

 

    Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke elmondta, hogy az aláírásgyűjtést hétfőn kezdik, Szabó Tímea, a PM társelnöke pedig arról beszélt, hogy mind a 106 közös jelölt készen áll leváltani a kormányt. Az ellenzéki politikus szerint az Orbán-kormányt a rombolás jellemezte, s bírálta egyebek mellett az egykulcsos adórendszert, a termőföldekre és a trafikokra vonatkozó szabályozást.

    Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke a választásig hátralévő napok számára utalva egy 50 centis mérőszalagot mutatott fel, amelyből minden nap levág majd egy darabot.

    Bősz Anett, az MLP-Liberálisok országgyűlési képviselőjelöltje szerint soha nem volt ilyen rossz Magyarország helyzete, mint most, a fiatalok esélytelenek a munkaerőpiacon, lehetőségük csak más uniós országokban van az elhelyezkedésre.

    Oláh Lajos, a DK-hoz tartozó, független országgyűlési képviselő azt kifogásolta, hogy a Fidesz neki kedvezően alakította át a választási rendszert, ugyanakkor elégedettségének adott hangot amiatt, hogy az ellenzéki pártok minden választókörzetben össze tudtak fogni.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.