Trap, rock, BASE Gang

Elektromos gitárral bővültek

A BASE Gang rendhagyó fellépésére gyűltek össze a rajongók a Batthyány utcai DESZ24 pincébe, a Debreceni Egyetem DESzínházának kultúrtermébe. Az újhullámos trapalakulat ezúttal elektromos gitárral megbolondítva robbantotta legnagyobb slágereit.

A Water Signs gitárosa, Villás Zsolt csatlakozott ezúttal a BASE Gang legénységéhez, amelyet a rendhagyó és műfajötvöző koncerten Tóth Benedek Blessy, Simon Kristóf SMN és Ugrai Gergő Ugin képviselt. Este hét órától jelentős számú rajongósereg kezdett gyűlni a Batthyány utcai udvaron, egy órával később pedig robbantak az erősítők. A közönség valóságos kuriózummal gazdagodott, hiszen kiadatlan dalok is elhangoztak, mindezeken túl pedig a Baseizmus album, valamint a legfrissebb Royal Flush album slágereit is előadták a srácok elektromos gitárkísérettel, egészen egyedülálló rock-hangzásvilággal. Csaknem telt ház bulizta végig az egyórás koncertet. Az utolsó tervezett dal után azonban még korántsem volt vége a BASE-maratonnak, hiszen a lelkes rajongók ráadást követeltek.

A BASE Gang egyébként egyre népszerűbb a debreceni könnyűzenei-elektronikus szcénában, hiszen több nívós koncerthelyszínen is felléptek már, a cívisvárosban és Hajdúszoboszlón is adtak jelentős érdeklődés övezte koncerteket, valamint a 2023-as, második Made in Debrecen Fesztiválon is lehetőséget kaptak megmutatkozni a nagyérdemű előtt. A tervek szerint a 2024 tavaszi Made in Debrecennek is vendégei lesznek a srácok.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.