Továbbra is hullámvölgyben a Loki

Szabadrúgás a Loki ellen  Fotó: DVSC

Rangadóval folytatta bajnoki szereplését a DVSC szombat este. A Nagyerdőre az Újpest gárdája látogatott. Bár csaknem 80 percet kellett emberhátrányban futballoznia a Vasutasnak, a lilák mégis csak a meccs végén tudtak betalálni Megyeri kapujába. Ezzel azonban elhódították a három bajnoki pontot, tovább húzva a Debrecen vesztes szériáját.

Borongós hangulatú meccsre volt kilátás. Nem csupán a készülődő eső miatt mondhattuk ezt, hanem a kezdőrúgás előtti gyászszünet okán is. A pálya, a lelátó Ike Thierry Zaengel klubelnök édesanyját gyászolta.

Az összecsapást az az Újpest kezdte jobban, amely csapat szimpatizánsai jelentős létszámmal érkeztek a fővárosból, noha a hazai b-közép hangerőben jócskán vitte a prímet. Gyors lila-fehér akciókkal indult a mérkőzés, amelynek fizikális jellege miatt hamar súlyos döntések is születtek. Először Ljujicot kellett hordágyon levinni a pályáról, majd egy vitatható játékvezetői ítélet alapján még az első negyedóra letelte előtt Dusan Lagatornak kellett távoznia piroslappal. Az Újpest igyekezett beszorítani vendéglátóját a kapu előterébe, de kontrákból remekül építkezett a megfogyatkozott, ám annál harciasabb Vasutas. Elsült a Dzsudzsák–Bódi páros két mesterlövészének lába is, ám ekkor még nem sikerült a hálóba juttatni a labdát. Ez igaz volt Csobothékra is, a félidőben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után a kapusokra hárult a főszerep, Megyerinek kellett bravúrvédéseket produkálnia, míg a túloldalon centik hiányoztak egy tökéletes beadáshoz, illetve befejezéshez. A gól mindkét fél részéről benne volt a játékban, a hajrára pedig be is érett ez a remény. Kusnyír Erik kiváló kiugratást kapott, bő tizenegy méterről pedig tüzelt, Banainak esélye sem volt: 1-0.

Felgyorsultak az események, a hazai szurkolók nem ünnepelhettek sokáig, hiszen a középkezdés után nem sokkal már a Megyeri-háló előtt alakult ki ziccer. Szögletből jöttek a lilák, Mörschel pedig pontosan fejelt: 1-1. Amikor a debreceni publikum már azt hihette volna, hogy emberhátrányban is lesz pontszerzés, a 88. percben jött a fájó hidegzuhany. Kavarodás közepette pattogott a labda az ötösnél, mire Mörschel lábához került, és ismét eredményes volt a takarásban lévő hálóőrrel szemben: 1-2. Az Újpest vihette haza a három bajnoki pontot.

A folytatásban újabb derbikre készül Srdjan Blagojevic legénysége. Jövő vasárnap a Ferencváros otthonában tesznek látogatást a piros-fehérek, október 22-én délután pedig hazai porondon szerepel a Vasutas, amikor a Fehérvár érkezik Debrecenbe.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.