Sokat érhet a győzelem a Debrecennek új stadionjában

Budapest, 2014. május 8., péntek (MTI) - Első mérkőzését játssza szombaton új stadionjában a listavezető Debrecen, amelynek szinte kötelező győznie az Újpest ellen, hogy megőrizze kedvező helyzetét közvetlen üldözőjével, a hárompontos hátránnyal második, címvédő Győrrel szemben a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulója után is.

A bajnoki formákat tekintve Kondás Elemér csapata egyértelmű favoritja a május 1-jén átadott Nagyerdei Stadionban sorra kerülő meccsnek, már csak azért is, mert legutóbbi két találkozóján öt-öt gólt rúgva nyert, míg a fővárosi együttes legutóbbi hat mérkőzésén összesen egy pontot szerzett. A hétközi Magyar Kupa-elődöntők ugyanakkor némileg árnyalják a képet, az Újpest ugyanis 3-0-ra legyőzte az MTK-t, ezzel fináléba jutott, míg a DVSC az első mérkőzésen kiharcolt 4-2-es előnyét percek alatt elvesztette Diósgyőrben a szerdai visszavágón, s 2-0-s vereségével kiesett.

Az üldöző Győr magabiztosan menetel az elmúlt hetekben, így meglepetés lenne, ha négy mérkőzéses győzelmi sorozata éppen vasárnap a Budapest Honvéd ellen szakadna meg. A kispestieknél a múlt héten edzőváltás történt, ám így sem sikerült megtörni a csapat rossz sorozatát, amely már hat vereségből áll.

A DVTK MK-fináléba jutásával a dobogó harmadik fokáért zajló harc jelentősége alaposan megnőtt szerda este óta. A Diósgyőr ugyanis jelen állás szerint - az Újpest nemzetközi kupákból történt kizárása miatt - akkor is Európa Liga-induló lesz, ha kikap a döntőben, így a bajnokságból csak a második és a harmadik helyezett vehet részt a második számú európai kupasorozat selejtezőjében.

A dobogó alsó fokáért az azonos pontszámmal álló Videoton és a Ferencváros vív kiélezett harcot, de még akár a két együttest három pontra követő Haladás is megszerezheti a bronzérmet. A DVTK ötpontos hátránya viszont már soknak tűnik három fordulóval a pontvadászat vége előtt.

A jelenleg harmadik székesfehérvári együttes a reménytelen helyzetben lévő, sereghajtó Kaposvárt fogadja, az FTC a Diósgyőrrel játszik majd rangadót, a Haladás pedig az utóbbi két mérkőzésre feltámadt Paksot látja vendégül.

A 28. forduló a bajnoki címről és a harmadik helyről sem dönthet véglegesen, ugyanakkor a kiesés kérdése eldőlhet a hétvégén. A Kaposvár gyakorlatilag csak a győzelemmel kerülheti el az azonnali búcsút, ám még a három pont sem segít rajta, ha a kilenc ponttal előtte álló Puskás Akadémia (13.) és Paks (14.) szerez legalább egy-egy pontot.

A 15. helyezett Mezőkövesd öt ponttal van lemaradva két közvetlen riválisától, illetve hattal az Újpesttől, így ha nem nyer Pécsen, az előtte állók viszont begyűjtik a három pontot, akkor a Kaposvárhoz hasonlóan kiesik.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

péntek:
MTK Budapest-Puskás Akadémia 19.00, Vezeti: Solymosi
szombat:
Ferencváros-Diósgyőri VTK 14.00, v.: Kassai
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Lombard Pápa Termál FC 16.00, v.: Becséri
PMFC-Matias - Mezőkövesd-Zsóry FC 16.00, v.: Vad II
Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 18.00, v.: Farkas
DVSC-TEVA - Újpest FC 20.00, v.: Erdős
    vasárnap:
Győri ETO FC-Budapest Honvéd 16.30, v.: Iványi
Szombathelyi Haladás-MVM Paks 18.30, Szabó


A tabella:
 1.  DVSC-TEVA                   27 16   8   3  62-30  56 pont
 2.  Győri ETO FC                27 15   8   4  44-30  53
 3.  Videoton FC                 27 14   6   7  48-29  48
 4.  Ferencváros                 27 14   6   7  42-32  48
 5.  Szombathelyi Haladás        27 12   9   6  36-28  45
 6.  Diósgyőri VTK               27 11  10   6  40-35  43
 7.  PMFC-Matias                 27 11   8   8  38-33  41
 8.  Budapest Honvéd             27  9   6  12  33-33  33
 9.  Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 27 8   9  10  33-43  33
10.  MTK Budapest                27  8   7  12  36-35  31
11.  Lombard Pápa Termál FC      27  8   6  13  30-44  30
12.  Újpest FC                   27  7   8  12  38-45  29
13.  Puskás Akadémia             27  7   7  13  33-47  28
14.  MVM Paks                    27  6  10  11  34-40  28
15.  Mezőkövesd-Zsóry FC         27  6   5  16  25-44  23
16.  Kaposvári Rákóczi           27  4   7  16  21-45  19

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.