A Szent Korona Nagyhegyesen

Hiteles másolatok

A Szent Korona és a koronázási ékszerek hiteles másolatának kiállításával június 20-án megkezdődött a nagyhegyesi „Hétmérföldes” néven elhíresült programsorozat. Ezzel kapcsolatban kerestük meg Nagy Zoltán önkormányzati képviselőt.

- Csak nekem tűnik, úgy hogy igényesebbek lettek a kisközösségi nyári rendezvények?

- A Hétmérföldes Program tavalyi rendezvényei megmutatták, mennyi értéket is rejt Nagyhegyes. Kiderült, nem a falunap egy kistelepülés egyetlen kulturális szórakozási lehetősége. A könyvtár és a művelődési ház dolgozói, valamint a civil szervezetek, egyesületek megmutatták, hogy összefogással és szervezéssel igen is lehet színvonalas rendezvényeket szervezni. Ami a legfontosabb, hogy van is igény az ilyen programokra. A tavalyi év volt az értékteremtés éve, az idei pedig az értékmegőrzésé.

- Bemutatná a mostani hetet?

- Hagyományteremtő módon megrendezzük a 2. Hétmérföldes Kulturális Hetet. A rendezvény megnyitója a községi könyvtárban történt, ahol a magyar Szent Korona és koronázási ékszerek hiteles másolatát állítjuk ki, valamint magyar történelmi várak térhatású 3D-s képeinek tárlata látható. Kedden Rónai Attila ötvösmester tart beszámolót és kötetlen beszélgetést a Szent Koronáról. Pénteken délután a helyi művészeti csoportok lépnek fel. Szombaton rendezzük meg a „Hajdúhát íze” főzőversenyt és a „Hajdúháti Rettenetes” pálinkaversenyt.

- Ki finanszírozza az idei programsorozatot?

Az anyagi támogatást Nagyhegyes Község Önkormányzata biztosítja, mivel fontosnak tartja a Hétmérföldes programsorozat fenntartását. A szervezésben a művelődési ház és a könyvtár dolgozói vesznek részt, valamint köszönet illeti a civil szervezeteket is. A hagyományőrzők, a nyugdíjas klub, az ifiklub, a polgárőrök és a többi egyesület is mind méltó módon kiveszik a részüket a munkából.

- Miért fontos, hogy megismerjék Nagyhegyest?

- Nagyhegyes egy gyönyörű, rendezett falu a „Hortobágy mellyékén”. Számomra mindenképp a legszebb. Ennek ellenére, sokan nem ismerik, nem hogy a megyében, de Debrecenben sem. Minden ilyen rendezvénnyel próbáljuk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy itt vagyunk, itt is élnek emberek. Azért, mert falun lakunk, nem jelenti azt, hogy itt nem történik semmi.

- Távlati, nagy horderejű tervek?

- Először is, remélem, hogy a Hétmérföldes programok hosszú éveken át meg lesznek rendezve. A nagy horderejű terveink között pedig az szerepel, hogy Nagyhegyes legyen a térség kerékpáros turisztikai központja. Debrecennel és Balmazújvárossal közösen beadtuk a pályázatunkat a Debrecen-Nagyhegyes kerékpárút megépítésére. Bízom benne, hogy ha ez megvalósul, akkor 2018-ban megépülhet egy kerékpáros híd a Keleti-főcsatornán, és folytatódhat a kerékpárút Hortobágyon keresztül Tiszafüredig. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Hortobágyi Halgazdasággal összefogva pedig ökoturisztikai és kerékpáros csillagtúra központ lehet Nagyhegyes. A Hétmérföldes rendezvények pedig kiváló alkalmat jelentenek majd a turisták színvonalas szórakoztatásához.

Addig is mindenkit szeretettel várunk június 26-ig tartó rendezvényeinkre. A Szent Korona hiteles másolatát bemutató és Várak 3D-ben kiállítás naponta 9-től 18 óráig tekinthető meg, ingyenesen, a Nagyhegyes községi könyvtárában, a Kiserdő utca 1. szám alatt. Még több információ a www.nagyhegyes.hu oldalon található olvasható.

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.