Dél körül járt az idő. Az őszi napsugár szelíden melengette az utcán járó-kelőket. A Kossuth téren két idősebb úriember üldögélt a padon. Élvezték a verőfényes áldást.
Ha az idő nem cudarság, ilyentájt rendszeresen itt ücsörögnek. Persze céllal teszik, bár nyugdíjasként akár ok nélkül is morzsolgathatnák az órákat. Ők azonban ebédre vártak. Az Aranybikában mindennapi svédasztalos étkezési lehetőség sokakat vonz gyomraik megtöltésére:
- Annyit ehetek, amennyi a bendőmbe fér – örült előre a testesebb öreg a nagy zabálásnak. – Úgy bekajálok, hogy másnapig ételre sem bírok nézni. Otthon ki is húztam a hűtőt, ne fogyassza az áramot. Nincs benne semmi, akkor minek működjön?
- Aha - reagálta le társa a takarékossági közleményt, de igyekezett témát váltani. – Az egyik csatornán Jamie Oliver főzött. Tengeri herkentyűkből rittyentett valamit, aminek a nevét sem tudtam megjegyezni. Olyan franciás volt.
- Ááá! – legyintett lemondóan a takarékos. – A mi nyugdíjunk még a sündisznóhúsra is kevés.
- Hogyhogy? – rökönyödött meg komája, nem is annyira a pénztelenségre értve, annál inkább a sünre.
- Várj! – intett a közlő türelemre. – Hogy csigázzam érdeklődésedet, előtte én is elmesélem egy főzős élményemet.
- Gyorsan! Hamarjában! – sürgette a testesebb.
-Keith Floyd angol sztárszakács, televíziós személyiség, vendéglős volt. Sajnos meghalt. Sajátos, humorral teli egyénisége, eredeti magatartása és persze szakértelme lenyűgözte világszerte vetített tévésorozatai nézőit.
- Most direkt húzod az időt ilyen lexikonszerű dumával? – méltatlankodott a hallgató.
- Nem. Csak szeretném, ha pontosan tudnád, kiről van szó.
- Tudom, ki az – duzzogott a takarékos. – Főzés közben mindig megivott egy-két pohár bort.
- Úgy van – helyeselt a mesélő. – A sorozata valamelyik természettudományos tévén ment. Vagány csávó volt. Egyszer például Afrikában forgatott, a Viktória-vízesésnél. Struccból próbált összeütni valamit, de a háttérképnek odahajtott struccok csipkedni kezdték a szakácsot, majd elmenekülése után megették az alapanyagokat.
- Ez jó! – csapkodta térdét a testesebb.
- De, ami nekem leginkább tetszett… - folytatta -, hogy egy alkalommal strucctojásos rántottát egy gőzmozdony kazánjában sütötte meg. Egy szeneslapátra ütötte a tojásokat, alaposan befűszerezte és úgy tolta az égőtérbe.
Ezen jót derültek, de aztán komája újfent a sünre terelte a szót.
- Jól van már! – méltatlankodott az erőszakosságon a téma megpendítője. – Szóval a sünt megsütik.
- Pfuj! - torzult el a testesebb arca az utálattól.
- A cigányok sünbágónak nevezik. Az állatot megszabadítják tüskéitől, kibelezik, és szinte feketére sütik. Azt ne kérdezd, miért? – előzte meg társa készülő kérdését. – Nem tudom, de azt mondják: van annyira jó, mint egy malacsült…, bár nem tudom, mi lehet finom egy koksszá szenesített húson? – dörmögte csak úgy magának.
- Pfuj! – undorodott továbbra is a másik.
- Ne pfujolj! – intette mérsékletre a sünöző. – Amilyen kevés a nyugdíj, még mi is ráfanyalodhatunk. Nézd meg! A sertéshúsnak csökkentették az áfáját, és mégis mit látsz a húsboltban? – nem várta meg haverja válaszát. – Többe kerül, mint előtte! – bökte mutatóujját jelentőségteljesen a magasba. – Megengedheted magadnak, hogy vegyél egy kiló karajt ezerötszázért?
- Nem.
- A halról, marha- meg a vadhúsról nem is beszélve – folytatta keserű felhevültséggel. - Örülünk, ha csirke far-hátra futja, meg tíz deka párizsira. A szomszédom meg azzal eteti a macskáit. Ezen az alapon mi is állatoknak minősülhetünk. Micsoda világot élünk! – tárta dühösen karjait az ég felé.
Kesergését a Nagytemplom harangszava akasztotta meg. Rögtön feledve előbbi kifakadását, oldalba bökte társát:
- Indulhatunk!
Az urak, korukhoz képest meglepő fürgeséggel pattantak fel, és meglehetős iramban célozták meg az Aranybika bejáratát.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás