Stílusokon át – közeleg a Made in Debrecen

Március 23-án, harmadik alkalommal

A cívisvárosban idén március 23-án, immár harmadik alkalommal rendezik meg a Made in Debrecen Fesztivált, amely az elmúlt két esztendőben nemes egyszerűséggel rohamosan növekvő tendenciát mutatott mind fellépőszámokban, mind népszerűségben.

A rendezvény pécsi mintára a Rocksuli, a Pusztahang, illetve a Sofar Sounds Debrecen gondozásában született meg az Alföld szívében. Szűk kettő esztendő alatt több mint 60 névvel bővült a fellépők listája, idén pedig 165 formációval találkozhatunk, amely produkciók több mint hatszáz zenészt vonultatnak fel. Már önmagában is kétségtelenül csábító a gondolat, hogy a város megannyi pontján, számos vendéglátóegységében egy napon át, délelőttől késő éjszakáig INGYEN hallgathatjuk Debrecen könnyűzenei életének szereplőit, valamint természetesen a meghívott előadókat. A fesztivál egyfajta zenei kavalkádként is definiálható. Nincs ugyanis műfaji megkötés, a klasszikus, mainstream műfajoktól kezdve – mint például a pop, rock – egészen az elektronikus stílusirányokon át – trap, szintipop, rave – egészen a folkig, világzenéig, sőt alternatív, prózai jegyekkel teletűzdelt kakofón stílusig minden megtalálható. Idén számos újítással is készülnek a szervezők.

Ezúttal a színpadnak otthont adó helyszínek sorába immár a MODEM is csatlakozott, akárcsak a Baross utcai színtér, a Malter. Olyan ikonikus belvárosi helyek pedig továbbra is várják majd az érdeklődőket aznap is, mint a DEMKI Ifjúsági Ház, a Roncsbár, a Stay, a Bakelit, az Incognito vagy épp a Debreceni Egyetem klubja, a DESZ24.

További változatosságot ad az egésznapos rendezvénynek, hogy a rutinos, akár legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválokon is népszerű vagy épp klasszikus debreceni formációkon túl számos újdonsült alakulat is mikrofont, hangszert ragad. Természetesen velünk lesz például a helyi underground nagyágyúja, a Lyuhász Lyácint Bt., rendel Dr. Kondor, zúzni fog a Tortuga, a Wyrfarkas és a Gate69, Erdős Fruzsi újra elkápráztatja közönségét, Nagy Bogihoz és Dánielfy Gergőhöz hasonlóan, míg a BASE Gang is visszatérőként keveri a ritmust. Bemutatkozik majd a pódiumon a Naez, az Ű999, valamint a rocksulisok is megannyi meglepetéssel készülnek. Különlegesség még, hogy akadnak olyan fellépők, akik akár többféle formációval is várják rajongóikat ezen a hagyományos, mégis egyedülálló zenei ünnepen. Mindenki írja tehát fel a dátumot: március 23!

További részletek, teljes fellépőlista időpontokkal elérhető az alábbi Made in Debrecen Fesztivál Facebook-eseményben, illetve a helyszínek ugyancsak itt megtalálható saját eseménylinkjében: ITT

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.