Van

Kosárlabda: a bronz csodás csillogása

A bronzcsapat   Fotó: Derencsényi István

A DEAC férfi kosárcsapata története első Magyar Kupájában vett részt. Talán álmunkban sem mertük volna gondolni, hogy a fiúk a verseny végén éremmel a nyakukban hagyják el a győri aréna pályáját.

Magyar szemmel Németországban

Látható különbségek

Magyarország kontra Németország. Beszélgetőtársammal a németországi életbe kívánunk betekintést adni. Főként, hogy milyen különbségek fedezhetőek fel hazánk, illetve némethon között. Továbbá, hogy milyen motivációi lehetnek egy 22 éves lánynak arra, hogy belevágjon egy ekkora „kalandba”.

Párizs Debrecenben

Saroknézet

Jövőre, 2020-ban adják át Debrecen utóbbi húsz évének legnagyobb és legimpozánsabb lakás együttesét. A város központjában, a Hunyadi-Péterfia-Rákóczi utcák háromszögében, négyszáz otthonba költözheztnek új tulajdonosok.

Cívisváros, hajdúszív

Jelenet a Fölszállott a páva elődöntőjéből  Fotó: Facebook

Számos hazai és nemzetközi elismerés jogos birtokosai, Nívódíjak, fesztiváldíjak, állami kitüntetések és a 2017-es Fölszállott a páva különdíja - ők a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

Honnan is származik a Halloween?

Európai eredetű ünnep

A Halloween ünneppel kapcsolatban hazánkban nagyon megoszlanak a vélemények, gyakran erős viták is gerjednek. Fölvetődik a kérdés, hogy nem piros betűs magyar ünnepként miért is van ilyen sok hódolója Magyarországon. Cikkünkben a „tökös” ünnep eredetét próbáljuk feltárni.

1956 - és ami mögötte lehet

1956 Budapest

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mindössze tizenkét napig tartott. A diktatórikus kommunista uralom ellen felkelők szóval és fegyverrel követeltek változásokat.

Szeméthegyek útvesztője – túlélési lehetőségek

Szép kilátások

Miközben lelkes környezetvédők, gazdasági és energetikai szakemberek a légszennyezés, a szén-dioxid egyre magasabb légköri koncentrációja, az üvegházhatás fokozódása miatt kongatják a vészharangot évtizedek óta, és a globális felmelegedés visszaszorításának lehetőségeire keresnek átfogó megoldásokat, nem figyeltünk arra, hogy nemcsak a fejünk felett, hanem a talpunk alatt is időzített bomba ketyeg.

XYZ: három betű, három eltérő ember?

Eltérő korok, eltérő életterek

Az eltérő generációk közötti különbségek kérdése mára már nem csak az oktatást érinti. Napjainkra a munkaerőpiac számára is megoldandó feladattá vált a generációs különbségek okozta feszültség feloldása.

Balatoni nyár címszavakban

Látványban nincs hiány

Már ezelőtt jó pár évvel megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy hétfőn és pénteken nem autózunk nagy távokra. Pláne, nem a Balatonra! Mert, ilyenkor nem csak az autópályák, hanem az alsóbb rendű utak is életveszélyesek.

Átlőtt sisak, vérfoltos zászló a kiállításon

A hősi halált halt tűzszerész emlékfala

Kevesen ismerik, pedig csaknem egy évtizede látható Szeghalom belvárosában Túri János tűzoltó őrnagy magángyűjteménye. A szenzációs kiállítás mintegy ötezer hatósági, katonai ruhát, fegyvert és eszközt mutat be, tematikusan berendezett termekben.

Oldalak