Kosárlabda: a bronz csodás csillogása

A bronzcsapat   Fotó: Derencsényi István

A DEAC férfi kosárcsapata története első Magyar Kupájában vett részt. Talán álmunkban sem mertük volna gondolni, hogy a fiúk a verseny végén éremmel a nyakukban hagyják el a győri aréna pályáját.

Még most is nehéz szavakat találni erre az eredményre, azonban egy kifejezés mégis akad, ami jellemezheti: történelem.

A legjobb nyolc között először a ZTE együttese várt Berényi Sándor csapatára. Ivosevék hatalmas küzdelemben, extra hajrával verték 81-78-ra a zalaiakat és nem is volt sok pihenő a csütörtöki győzelem után, hiszen másnap már a címvédő Szolnok ellenfeleként kellett helytállni.

Ezúttal a papírforma érvényesült. Vojvodáék magabiztosan kezdtek, húsz fölé is elért már a különbség, de a harmadik negyedben szenzációs rohammal sikerült négy pontosra redukálni a hátrányt. Kissé kapkodóvá váltak az utolsó játékrészben mutatott akciók és a piros-feketék megtartották előnyüket. 97-79-es végeredménnyel a bronzérem reményében menetelhetett tovább a Debreceni Egyetem alakulata.

A pálya túloldalán az a Jászberény állt, amelytől a bajnokságban hazai pályán és idegenben is kikaptunk, így itt volt a megfelelő alkalom a visszavágásra. Már az első negyedet tetemesebb előnnyel fejezték be Manigaték, a jászságiak pedig nem találtak ellenszert a DEAC határozott, pontos és kiválóan szervezett produkciójára. A végén száz fölé kapaszkodott a Debrecen, az eredmény: 112-91.

Többszörösen is örömteli este volt ez a szombati, hiszen egyrészt végre hosszú idő után legyőztük Jászberényt, másrészt pedig, ami minden győztes meccsnél többet ér, hogy a DEAC kosárlabda-csapata története során először vett részt kupasorozatban és kiharcolta magának jogos helyét az ország kosárelitjében: a harmadik helyet.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.