Az utóbbi időben több Bajnokok Ligája meccset néztem. Volt azokon hajtás, iram, trükkök, gólok, profi foci. A csapatok elkényeztették a nézőket. Bemutatták a labdarúgásnak nevezett játék minden szépségét…, de mi van itthon?
Be kell vallanom, a kíváncsiság hajtott, amikor magyar bajnoki mérkőzés megnézésére adtam fejem. Nem az élboly két együttesének derbijét szemeltem, ki, hanem egy kiesőjelölt és egy dobogóra vágyó csapatának összecsapását… No, no, no, már túloztam. Minden volt, csak összecsapás nem. Barátságos dzsembori, némi kocogással, labdahajkurászással, iszonyatos döntetlenszaggal.
A Honvéd-Paks mérkőzés kimerítette a labdarúgás fogalmát. Rúgták azt a szerencsétlen játékszert, ahol érték. Hátvédek egészségeseket bikáztak bele, felszabadítás címén; csatárok lőttek kifliket, kapura lövésnek titulálva; passzolták egymásnak, mintha huszonkét játékos ugyanabba a csapatba tartozna. Nem volt ott labdabirtoklás, testvériesen osztoztak azon az egyszem gömbön.
A Honvéd jól kezdte a tavaszi szezont. Két győzelmet maguk mögött tudva fogadták a Paksot. Az atomváros csapata eddig kevésbé kirobbanó formát mutatott, az utolsó előtti helyen szerénykedett. A focihoz valamennyire értők (vannak vagy kilenc millióan) sima Honvéd győzelmet vártak, hogy vacsorára (a meccset este játszották) megeszik a vendégeket. Oroszlánok helyett azonban nyuszik futottak a gyepre. Az öltözőtől a kezdőkörig kocogás kimerítette a honvédeseket, elhasználták minden erejüket. A Paks meg nem akart minden áron győzni, így kétpercnyi játék után el lehetett könyvelni az ikszet.
A mérkőzésen volt móka, vidámság, kacagás. Néhány játékos nyugodtan bekerülhetne a nagy nevettetők közé. Olyan megoldásokat produkáltak, amelyektől a szurkolók sírva, vinnyogva röhögtek a képernyők előtt sörözgetve. Képzeljék el, amikor egy paksi játékos negyedik pattanásra kezeli le a labdát, közben a vendéglátók pályára került tagjai páholyból figyelték sorstársuk meddő küzdelmét. Megzavarása eszükbe sem jutott. A paksi hálóőr - általában - húsz és harminc másodperc között végezte el a kirúgásokat. A Honvéd egy perc tizennyolc másodperc alatt lőtt el egy szabadrúgást. Láttam kapáslövést sípcsonttal, ötösről bedobásra kilőve. Egy honvédos akkora gyertyát rúgott, hogy jutalmul cipője még egyszer labdához érhetett. Azon megint jól derülhetett az érdeklődő, amikor a Honvéd edzője küzdelmes mérkőzésről beszélt. Vajon milyen meccset nézett?
Végkimerülésig élcelődhetünk a nemzeti bajnokság összecsapásain. Akárhogy nézzük, színvonaluk fényévnyi távolságra van az európai átlagtól. A múltkor a Schalke – Real Madrid BL-mérkőzés kapcsán keseregtek a németek: ha a Bundesliga egyik legjobb csapata hazai pályán kap ki (1:6) a vendégektől, milyen lehet a német bajnokság színvonala? A magyar szurkolók csak sóhajtottak: szívesen cserélnének a németekkel! Így azonban marad a nyögvenyelős, izzadságszagú, elképzelés nélküli honi focilötyögés. Ez van.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás