Nemzetközi agrárkonferencia Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 25., hétfő (MTI) - A világ 37 országából érkezett több mint 250 szakember részvételével a Debreceni Egyetemen (DE) megkezdődött az Európai Agronómiai Társaság (ESA) 13. kongresszusa.

Az ESA a növénytermesztési és a hozzá kapcsolódó tudományokkal, így a talajtan, klimatológia, nemesítés, biotechnológia, növényi modellezés stb. foglalkozó olyan nemzetközi szervezet, amely nem csak európai, hanem más földrészeken található országok kutatóit, egyetemi oktatóit, gyakorlati szakembereit integrálja - jelezte Pepó Péter, az ESA elnöke, a DE mezőgazdaság-, élelmiszer-tudományi és környezet-gazdálkodási karának professzora.

Szépe Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a kongresszust megnyitó előadásában a nemzetgazdaság hajtómotorjának nevezte a magyar agrárgazdaságot, amely tavaly a nemzeti össztermék 4,8 százalékát állította elő.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.