Nárciszok közt heverészve

Nárciszoktól fehérlő lejtő

Enyhén szólva, kétkedve fogadtam a május végi nárcisz túra ötletét. Mifelénk a nárcisz köztudottan áprilisban nyílik. Kedves virág, több színben. Illata belengi a szobát, kertet. Még egyszer említem: áprilisban.

Május vége már búzaérlelő meleget hoz. Az árokpart pipacstengertől piroslik. A villanypóznák teteji fészkekben kikelnek tojásaikból a gólyafiókák.

Túravezetőnk is némi bizonytalansággal facézta: ha szerencsénk lesz, akkor látunk fehér szirmú nárciszokat. Hamar érkezett a megnyugtató jelzés: egy hete még volt.

Május 28-án az „Itt az idő kimozdulni” természetjáró csoport a Negrileasa-i nárciszmezőt kereste fel.

A Torockói-hegység nyugati peremén, ahol az Erdélyi-Szigethegység az Erdélyi-Érchegységgel találkozik, Verespataktól délre, Abrudbányától keletre, körülbelül 25 km-re található a Negrileasa-i nárciszmező. Maga Negrileasa csak egy alig 70 lakosú tanyaközpont, ami Bucsony közigazgatása alá tartozik.

Hármas útelágazástól gyalog indultunk úti célunk elérésére. Az állandóan emelkedő murvás útról gyönyörű panoráma tárult elénk. Távolban a Bihar-hegység magas csúcsai kéklettek. A közeli völgyekben apró falvak bújtak meg. A virágos réteken tehenek legelésztek. Esztenák (nyári szállások állattartók számára) faházai mellett erdélyi módra (közel kúpszerűen) felpúpozott szénaboglyák. Mindenütt rengeteg áfonyatő.

Öt és fél kilométer megtétele után értünk célt. Eleinte a lejtő mezejét csalódottan vizslattuk. Tüzetesebb keresés eredménye is csak két, erősen meggyötört virágszál lett. Nem értettük a dolgot, hiszen a románok (ők mindenhova kocsival hajtanak) csokrokkal megpakolva indultak vissza. Egy helybéli öntött lelket belénk:

- Menjenek csak lejjebb! Van ott elég.

Valóban. A lejtő alsó része fehérlett a nárciszoktól. Szinte mindenki az illatozó virágok közé vetette magát, fotóztatták az idilli pillanatot. Pedig táblák viperaveszélyre figyelmeztettek. Azért tudnunk kell: a kígyó félénk hüllő, csak vészhelyzetben támad. Ráadásul az előző napi kiadós eső utáni szittyós rét nem kedvezett a viperák csúszkálásának. Ellenben néhány nárciszozó hamar begyűjtött egy-két kullancsot. Idejében észlelték őket, még nem fúrták be magukat a bőrbe, így elég volt leseperni.

A mezőn két csoport tartózkodott. Az egyik a mienk. Szedtük a virágot. A másik egy gulya volt. A tehenek élvezettel legelték az illatos szálakat. Esténként biztosan aromás tejet adhatnak. A jószágok pofájára szinte rá volt írva: jó itt szarvasmarhának lenni.

Az egyre melegedő időben, a tűző napon visszafelé hosszabbnak tűnt az út. Fáradó lábakkal azért még rácsodálkoztam egy-két érdekességre. Például két, legalább fél kilós fenyőtinórút fényképeztem. Egy pocsolyából ebihalakat merítettem ki. Láttam medvenyomot és levedlett viperabőrt. Két kápolnára is ráleltem. Az egyik alól bővizű forrás tört elő.

Száz szónak is egy a vége: aki teheti, keresse fel a helyet.

Somogyi Ferenc


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.