Nádudvari töltött káposzta

Töltött káposzta füstölt hússal

Hiába mondtam a kollégáimnak, hogy a receptekhez kerekítsenek valamiféle történetet, ami köti a főzőlépteket az életükhöz, akár egy nagyanyói emlék, akár egy balul sikerül első próbálkozás, hiába! A mostani szerzőnket annyira elragadta a töltött káposzta képzeletbeli illata és íze, hogy rögvest nekiugrott a receptnek, biztos azt hitte, annál hamarabb jut egy tál kóstolóhoz.  No, íme! (A szerk.)

Először is kell hozzá egy jófajta nádudvari káposztafőző cserépfazék, és ha van, akkor kemence sem árt, de ha kisebb az edény, betehető sütőbe is.

Hozzávalók: 8 személyre

1 kg darált hús (legjobb a sertés lapocka), fél kg rizs, 4-5 fej vöröshagyma, egy nagy fej káposzta (lehet savanyú, de az édes is jó), és kb. 1,5 kg apró savanyú káposzta, fél kg füstölt kolozsvári szalonna, egy kisebb füstölt csülök, fűszerek (só, fekete bors, egész kömény, pirospaprika), liszt, egy kanál zsír és egy-két kanál étolaj 

Elkészítése      

Előző napon érdemes oda készíteni a fazékba, hogy az ízek jól összeérjenek. Először kizsírozom az edényt, majd apróra vágom a hagymát, felkockázom a szalonnát, a füstölt csülköt kicsontozom, s kisebb darabokra vágom. Egy fej hagymát olajban megdinsztelek, összekeverem a hússal, a rizzsel és fűszerezem sóval, borssal, köménymaggal, piros paprikával, szoktam hozzákeverni egy kis apró káposztát és 2-3 kanál étolajat, hogy lazítsa a tölteléket. Ezzel megtöltöm a káposztaleveleket. Ha édes káposztából készítem, akkor ecetes, sós vízzel forrázom le. A fazék aljára apró káposztát terítek, erre teszek egy sor megtöltött káposztát, szórok rá egy marék szalonnát, 1-2 db füstölt húst, egy marék vágott hagymát, majd beterítem apró káposztával. Egy kanál pirospaprikát  és egy kanál lisztet szórok rá, majd jöhet a következő sor töltött káposzta. Addig folytatom, míg az egész el nem fogy. Az aljára beleteszem a csülökcsontot is, nagyon jó ízt ad. A fazék csak háromnegyedig legyen tele, mert főzés közben megduzzad! Másnap befűtöm a kemencét. A káposzta kb. 2,5-3 óra alatt fő meg, tehát jó melegnek kell lennie. Én 3 órát szoktam fűteni a hagyományos kemencémet, s parazsat is hagyok benne, mikor beteszem a fazekat. Mielőtt betenném, forró vízzel töltöm fel az edényt úgy, hogy ellepje a káposztát. Nem nagyon szoktam ránézni, de ha elfogyna róla a lé, egy kis sós vízzel pótolható.

Jófajta nádudvari tejföllel és puha kenyérrel tálalom. 

erdei

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.