Megnyílt a IV. Magyar Világtalálkozó

Budapest, 2014. május 19., hétfő (MTI) - Hivatalosan is megnyílt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott kulturális gálaműsorral hétfőn a IV. Magyar Világtalálkozó elnevezésű, nyolc napon át tartó rendezvénysorozat.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a megnyitón kiemelte: egy nemzet, éljen akár a Kárpát-medence szívében vagy szétszóródva a nagyvilágban, akkor tud egységes és erős maradni, ha tagjai - Reményik Sándor hasonlatával élve - összefogódzva, értékeiket határtalan összefogással egybekovácsolva fényt és szeretetet visznek maguk, egymás és az emberiség jelenébe és jövőjébe.

Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke hangsúlyozta: a találkozó üzenete, hogy jó magyarnak lenni, mert olyan szellemi, tárgyi és emberi értékeink vannak, amelyeket más nemzetek is fontosnak tartanak.

A IV. Magyar Világtalálkozó, amelynek hétfői gáláján több elismerést is átadtak, jövő vasárnapig a főváros mellett Szegeden és Ópusztaszeren várja különböző programokkal az érdeklődőket.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.