Meccsről-meccsre javulni akarnak

Bognár Kristóf    Fotó: DEAC

„Remélem, hogy a pályafutásom java még csak most jön…” – mondta Bognár Kristóf, a DEAC NB1/A-s kosárcsapatának fiatal tehetsége, a csapatkapitány.

A Debreceni Egyetem együttese második NB1/A csoportos szezonjában szerepel. A rajt előtti játékosmozgás során jelentősen változott a csapat felállása, többek között a vezérszerepben is.  A kapitányi címet a 24 éves, 4-es poszton játszó Bognár Kristóf kapta meg. Szombathelyen vált profi játékossá, diplomát szerzett és rengeteg elképzelése, gondolata van a csapat céljait és saját, egyéni jövőjét illetően.

- Gyermekként megjárta a Tatai SE kosárcsapatát, majd profiként Szombathelyet a Falcóban, most pedig a DEAC első osztályú gárdáját erősíti és annak kapitánya. Hogyan látja, hogyan értékeli az eddigi menetelését?

- Szép állomásokon vagyok túl. Jó szívvel gondolok vissza a klubokra és a körülvevő emberekre. Úgy gondolom, minden pályafutásban vannak hullámhegyek és völgyek, ugyanezt elmondhatom az enyémről is. Azt gondolom, még fiatal vagyok. Remélem, hogy a pályafutásom java még csak most jön, de az eddigiekre is azt tudom mondani, hogy büszkén tekintek vissza.

- A DEAC hét forduló alatt két abszolút topcsapatnak számító ellenfelet is legyőzött, Körmendet és Szombathelyet, a győzelem/vereség mérleg pedig jelenleg 3/4. Ezeket tekintve vezérként mit lát reális célnak az idei szezonban a csapat számára? És hosszabb távon mik lehetnek a célok?

- Szerintem reális cél lehet a szezon végén a nyolcba kerülés. Mindenképp szeretnénk jobb eredményt elérni a tavalyinál. Hosszabb távon a fokozatos előrelépést lehet kitűzni meccsről-meccsre, szezonról-szezonra.

- „Kapitány, kapitányom!” - a Holt költők társasága című film ikonikus szólítása. A csapatban van-e speciális kapitányi megszólítása, neve?

- A becenevem Vimpi, Vipi. Ez már nagyon régóta elkísér, Szombathelyen kaptam, illetve apukám után.

- A sporttörténelem mely pontja, személye a legkülönlegesebb számára?

- Ha kosárlabdán belül maradunk, Michael Jordant tudnám mondani. Régen otthon nagyon sok videót néztem a játékáról és apukám történetei is nagyon érdekesek voltak számomra.

- A sporton túl milyen tervei vannak, mit szeretne megvalósítani?

- El tudtam végezni a szombathelyi egyetemen a műszaki menedzser szakot. A diploma mindenképp a terveim között szerepelt. Az, hogy majd milyen pozícióban tudnám magam elképzelni a kosárlabda után, még nem tudom, de a kosarazás mellett biztosan szeretnék még valamilyen képesítést szerezni.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.