Két deci bátorság

Azok az igéző szemek

A kocsma, amúgy Zsazsa bisztró, hangos. Nincs benne semmi különös. Népi megfigyelés szerint, minél többet iszik valaki, annál harsányabb.

Törvényszerűen az alkohol győz. A delikvens kiterülése a szesz KO-ja. Önként vállalt vereség. Senki nem kényszeríti. Másnap lehet vele hencegni. Persze, megint a kocsmában. Ivócimborák pedig sorolják mákonyos marhaságait, miket filmszakadás okán ő nem élvezhetett.

Jenőt már a kapuból hallottam. Most is éppen verekedni készült. Ő ilyen. Neki a pálinka energiaital. Már a hangját tornáztatta, de Zsazsa egyetlen pillantására lohadt harci kedve.

- Jó, jó, drágám! Kedvedért mindent – juhászodott látványosan.

Zsazsa a helyiség tulajdonosa, úrnője, mindene. Nem fiatal, különösebben szépnek sem mondható. Mégis van benne valami, ami rabul ejti a férfiembert. A szeme. Barna, meleg, kívánatos. Hosszú, fekete szempilláiba keretezve igéző. Így érthető Jenő gyors visszavonulója.

Tippmixet feladni érkeztem. Zsazsánál azt is lehet. A kocsma a több lábon állás tipikus példája. A karantén alatt is talpon maradt. Szelvényemet kissé morózusan nyújtottam. Az utóbbi napok bukijai megviseltek. Morcosságomra emelte szemét. Azonnal tűnt a rosszkedv. Sőt!

- Kérek két deci cseresznyét!

- „Te nem vagy normális! – ordított rám egy belső hang. Zsazsa is kérdőn meredt rám - Mit akarsz? Hódításra adtad a fejed? Így akarsz tetszelegni? Bizonyítani akarod, mekkora kemény legény vagy?”

- Egybe! – makacsoltam meg magam.

A nő csodálkozásra váltott. Azok a szerelmetes szempillák megrebbentek, mosolyra ívelődött ajka. Hozzá enyhe fejcsóválás társult. Bátorításnak vettem.

- Egybe? – kérdezte a megbizonyosodás szándékával.

Csak bólintottam.

- „Csodás szemeiért képes vagy szétbombázni a májad? Vagy felébredt DNS-eidben az ősi szittya virtus? Nőszerzés? Így? Neked sokkal értékesebb tulajdonságaid vannak. Azokat szeretik. Miért vedeléssel akarsz kitűnni?”

Mondhatott bármit. Mintha már lerészegedtem volna, gondolataim hőzöngtek:

- Leiszom ezt a bandát is – morzsoltam fogaim közt, ne hallja senki. – Kisstílű szürcsölgetők. Amatőr borkostolók. Féldecitől készek. Megmutatom nekik, hogyan iszik egy igazi magyar. Különben is, mivé lett régi dicsőségünk? Nem is olyan rég alkoholfogyasztásban világelsők voltunk. Most meg a fasorban sem vagyunk. Hova lett a hazáért tenni kész milliónyi torok? Nincsenek, akik helyreigyák nemzeti önbecsülésünk? Talpra, magyar! Van teendőnk, nem is kevés!

- „Egy kicsit megnyugodtam – szusszantott megkönnyebbülten a belső hang. – Azt hittem, csak a nő kedvéért iszol.”

- Azért is – kötöttem az ebet a karóhoz.

- „Oké, de a pálinkázásból nemzeti ügyet is csinálsz. Így elfogadhatóbb a kétdecis vállalás…, de muszáj mindent neked csinálni?”

Zsazsa elém tette a poharat. Szemében őszinte érdeklődés villant. Innen nincs visszaút. Zutty! Istentelenül mart. Krákogásra ingerelt. Hősiesen fojtottam el. Odalett volna a hatás. Még begyűjtöttem a hölgy elismerő szemvillanását. Már ezért megérte, de drágán fogok érte megfizetni: sorsom kétnapos gyötrő másnaposság.

- „Hiányzott ez neked?” – korholt újra belső kritikusom.

- Nem – ismertem el józanságom utolsó pillanataiban. – Igazad van. Ugyan didaktikusan hangzik, de a férfiúi gerjedelem és a kivagyiság rossz tanácsadó. Ráadásul a java, a kábulat, rosszullét most kezdődik, de Zsazsa szemei… - sóhajtottam epedezve.

Siettem szállásunkra (táboroztunk). Lábaim lépésről-lépésre gyengültek, aztán órákig mélyfekete tudatlanság.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.