A hősök tényleg köztünk élnek?!

Irán, Damavand

Világcsúcs a Via Sancti Martini zarándokúton (2000 km 40 nap alatt), 3 El Camino (ebből kettő meghosszabbított útvonallal, összesen 6500 km), Országos Kéktúra teljes útvonala 50 nap alatt (2622 km), 7 Guinness rekord tradicionális íjászatban, különböző földrészek legmagasabb pontjainak meghódítása és még sorolhatnám a teljesítményeit.

Ezen túl hihetetlen szerénység és alázat. Ő Kinyó Zsolt, a Kósza, aki nem mellesleg „civilben” földrajz-történelem szakos tanár. Vele beszélgettem sétákról (ahogy ő a túrákat hívja), élményekről, barlangászatról és a tanári hivatásról. Több mint 20 éve ismerjük egymást. Még abból az időkből, amikor nem voltak séták és rekordok. Számomra az ő élete mutatja igazán, hogy honnan hova lehet eljutni kitartással, szorgalommal és alázattal. Egy igazi példakép lehet sokaknak.

- Nézzük, kit is rejt valójában ez a hosszú, átlagembernek szinte felfoghatatlan teljesítmény-lista! Hol születtél és nőttél fel?

- Békés megyében, Mezőhegyes mellet egy kis faluban, Árpádtelepen. Valójában egy nagyon régi település, amikor még a majorsági rendszer működött, a 88-as majorként funkcionált. Általános iskolába a szomszédos településre jártam, így már kiskoromban ingáztam, és ezzel hamar önállósodtam. Később évekig éltem Orosházán, Siófokon, jelenleg Kalocsán lakom.

- Mikor kezdődtek a séták? Tetszik, hogy így hívod a túráidat.  

- Az El Camino volt az első hosszabb túrám, 2006-ban. Ekkor még nem volt elterjedt vagy köztudott, kevesen ismerték. Shirley MacLaine-nek volt a Camino című könyve, de ennyi. Az El Camino, magyarul Szent Jakab-út a világ harmadik legfőbb keresztény zarándokútja. Több útvonala is létezik. A legnépszerűbb, Saint-Jean-Pied-de-Port-tól induló francia út 780 kilométer hosszú, és a Pireneusokon való átkelés után, négy nagyobb spanyol várost (Pamplonát, Logronot, Burgost, Leónt) érintve éri el a célpontot, Santiago de Compostelát. Innen sokan még tovább mennek az óceánhoz, Finisterre-ig (aminek az elnevezése onnan származik, hogy a római időkben ez a szirtfok jelentette az ismert világ legnyugatibb pontját, a világ végét).

- Mi volt az oka, hogy nekivágtál az első Camino-nak? 

- Szerettem volna lezárni egy életciklust. Azt gondoltam, hogy át fogom értékelni az életem, magam mögött hagyom a sok itthoni gondot, és más emberként jövök haza. Ha az élet úgy alakul, hogy az ember nem szeretné azt a nyomvájút folytatni, ahol előtte járt, nem szeretné, hogy sajnálja önmagát, akkor ez egy nagyon jó lehetőség. A jelennek minden pillanatát meg kell élni. Kung Fu pandát idézve: „A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány.” Sajnos azt látom, hogy az emberek nem élnek a jelenben: majd akkor leszek boldog, ha elérek oda vagy akkor voltam boldog, amikor ott voltam. Ehelyett az kell, hogy most vagyok boldog, most érzem jól magam. Ez egy nagyon-nagyon fontos.

Egy ilyen úton, amikor egyedül vagy, nem csak kint sétálsz, hanem bent is. Az út mindig ad, éppen azt, ami az adott lelki állapotodnak megfelelő. Tulajdonképpen mindent megad neked, amit szeretnél, amire épp szükséged van, amire van szemed, lelked és ki tudsz nyílni rá: kalandot, misztériumot, barátot, barátnőt, bármit.

- Mennyit készültél az első sétára? Fizikai felkészülésre gondolok.

- Amikor indultam, nem gondoltam túl, csak annyit tudtam, hogy sétálni fogok. Nagyon sokat készültem. Teljesen fel voltam készülve. (nevet) Viccet félretéve, hívott és mentem. Felkészülés gyanánt összepakoltam a zsákomat, ami tíz kg lett. (Ma már ilyen butaságot nem csinálok, hogy ilyen nehéz zsákot vigyek.) Elmentem vele 10 km-t gyakorlásképp és erre mondtam, hogy kész, fel vagyok készülve, menjünk. Fájt, sokszor fájt. Azon az úton, amikor leesett egy köröm, az nagyon megviselt. Most egy sétán, ha leesik 8 köröm, húzok a vállamon és megyek tovább. Vagy ha lefogyok 20 kg-t, hát lefogyok 20 kg-t, nincs ezzel semmi probléma.   

- Többször is lesétáltad a Camino-t, csak néha kicsit hosszabb útvonalat választottál. Mi volt a motiváció? Honnan jött a rendszeresség, illetve a többi séta ötlete?

- Másodjára szülőfalum mellől, Mezőhegyesről indulva sétáltam ki (4000 km, 100 nap alatt), harmadjára pedig Párizsból indultam. Így eddig El Camino-n összesen 6500 km-t sétáltam.

Minden útnak hihetetlen nagy tanítása van. Nagyon hálás vagyok azoknak a mestereknek, akik engem tanítottak. Különleges találkozásokban volt részem minden úton. Volt, hogy találkoztam két idősebb hölggyel, aminek hatására sok mindent átértékeltem. A zarándokszálláson csak egy szabad szoba volt, ők pedig befogadtak. A földön feküdtem és sokat beszélgettünk.  A hölgy mondta: Zsolti, tanuld meg, hogy nem akkor öregszel meg, amikor annyi idős leszel, mint én, hanem akkor, ha leopálosodik a szemed, elfogynak a vágyaid és leszeged a fejed. Akkor haltál meg! Nagyon nagy igazság!

Egy másik nagy találkozás egy sráccal volt, akinek nem volt lába, lábcsonkja sem, speciális biciklivel ment. Tele vitalitással, mosollyal, büszkeséggel. Azt mondtam, barátom, ha neked nincs bajod, akkor nekem nem lehet bajom.

A 2006-os első séta után nem gondoltam, hogy újra megyek. Komolyan! Végül jött magától. Mindig az út talál meg. Azóta már azt gondolom, hogy nem az a kérdés, visszatérsz-e, hanem az, hogy mikor. Az első Camino-n húsz egynéhány kilométert mentem naponta. Voltak ilyen-olyan sebek. Volt olyan, hogy leesett a körmöm, néhány tenyérnyi bőr lekopott rólam. De olyan élményt ad, hogy az hihetetlen. Következőnek kitaláltam, hogy elmegyek a Kilimanjaro-ra. Ez volt az első magashegyi túrám. 5895 m magas, fent gleccserek, 5000 m felett a normál oxigén szint fele van. Lent dzsungelből indulsz és úgy fel a hegyre. A hegytetőről 300 km-re ellátni. Szédületes élmény! Indulás előtt kérdezték tőlem: Magashegyi tapasztalata van? Mondom igen, a Kékesen voltam már. Így vágtam neki a Kilimandzsárónak.

- Mi a legkülönlegesebb, legmeghatározóbb sétád?

- Sokszor felteszik ezt a kérdést. Azt szoktam válaszolni, hogy nincs ilyen, mert minden út adott valamilyen emlékezetes élményt. Mindig az adott pillanatban, amelyiket csinálom, azt teljes vállszélességgel meg akarom valósítani.

Magyarországon sétáltam összesen 4000 km-t. A PCT (Pacific Crest Trail – a világ leghosszabb túraútvonala, Mexikótól vezet Kanadáig) 4276 km, bár ezen nem mentem ennyit, mert a körülmény sajnos nem volt megfelelő. Ez is nagyon különleges, de mind nagyon különleges volt. Különleges volt Ausztráliában is. Oda azzal a céllal mentem, hogy Ausztrália legmagasabb pontját mászom meg, a Kosciuszko-t a nagy vízválasztó hegységben. Megmásztam a hegyet föl, le. Csodálatos élmény volt. Tehát nem tudok egyet kiemelni.

Az évek alatt pedig gyűjtögetem a skalpokat. Célom, hogy minden földrész legmagasabb pontját, illetve legmagasabb vulkanikus pontját megmásszam. Európa, Afrika, Amerika ki van pipálva, mindkettőben. Ázsia legmagasabb vulkanikus pontja a Damavand (5671 m) is. Különleges hegy, a teteje sárga, akkora kénes kigőzölgések vannak. Annyira büdös volt, hogy az ott hordott ruháimat ki sem lehetett mosni, de mind megtartottam. Ausztrália legmagasabb vulkanikus pontja a Kosciuszko, azt szintén meghódítottam. Így minden földrészen jártam már, kivéve az Antarktiszon.

- Honnan jött az íjászat az életedbe?

- Kaposmérőn kezdtem 2007-ben Kassai Lajosnál. Elképesztő tudása van. Hálás vagyok, hogy tőle tanulhattam. Akkoriban olvastam, hogy valaki épp Guinness rekordot állított fel íjászatban. Felkeltette az érdeklődésem, elkezdtem gyakorolni és láttam, hogy ez nekem is meglehet. Sok segítséget kaptam, a mai napig azt mondom, hogy ez nem az én rekordom.

- Mi a pontos rekord?

- 24 óra alatt, vagyis pontosan 20 és fél óra alatt 18016-ot lőttem. Azért 18016, mert lőttem plusz 16-ot minden egyes ember tiszteletére, aki segített. Ez volt az első Guinness rekordom. Azóta lett még néhány. Jelenleg kb. 10 van (séta, íjászat, csoportos karate). De egy idő után már nem jegyzem. Nem az a lényeg, hogy benne legyen a könyvben. Nem a külsőségek számítanak.

- Másik nagy szenvedélyed a barlangászat. Mesélnél erről is?

- Mindig nagyon érdekeltek a barlangok, de adottságaim miatt nem vagyok egy tipikus barlangász alkat. Leginkább a nagyon vékony srácok férnek be sok résbe. De végül annyira vonzott, hogy elmentem egy barlangász tanfolyamra, megszereztem az alapfokú barlangász vizsgámat. Attól fogva rengeteg barlangba lejutottam Magyarországon. Részt vettem kutatáson is a Pilisben. Elképesztő élmény, hogy olyan helyre jutsz be, amit te ásol ki saját kezeddel, vagy ahol még nem járt ember előtted. Zseniális, főleg, ha már tudod értelmezni morfológiailag, hogyan jött létre, látod a fejlődést, hogyan jutott A-ból B-be az egész. Szóval ez így szerelemmé vált. Geográfus szakon a szakdolgozatot ebből írtam és a doktorimat is ebből fogom.

- Izgalmasan hangzik. Nem veszélyes szenvedély ez?

- Van két születésnapom a barlangban. Egyszer egy olyan kő mozdult el, aminek biztos nem kellett volna. Ráadásul ezt olyan kecsességgel tette, hogy még meg sem ijedtem, pedig alattam 10 méteres mélység volt. Vagy van olyan helyzet is, hogy a szén-dioxid megül, amikor egy huzat megszűnik vagy egy szifonban mész el. Ezek komoly helyzetek. Hála istennek, nem vagyok érzékeny, szén-dioxiddal erősen megterhelt környezetben is jól vagyok, bár vannak érdekes tünetek. Azért azt hozzá kell tenni, hogy ez nem egy turistaút, speciális felszereléssel mész le. Ha adott esetben másznod kell, akkor van rajtad slósz, ami egy hegymászó technológia. Voltam egyszer egy olyan helyen, ahol 30 éve nem járt ember. 40-50 cm magas a barlang és itt még a bőség zavara van. Akad olyan szűkület, amin úgy férsz keresztül, hogy hallod, ahogy ropogsz. Hátad a plafonon, hasad az aljzaton és lököd magad előre fél centinként. Ott csak te vagy és a fejlámpa, nincs semmi más.

- Tanításról mesélj egy kicsit! Hogy jött a tanári pálya?

- Abban az időben, amikor a séták indultak, mindig fel kellett mondanom a munkahelyemen. Sajnos a legtöbb helyen nem vállalták, hogy hosszabb időre legyek távol a munkától (akár 100 napra). Egy nagyon kedves barátom javasolta, hogy menjek el tanárnak, így ott lenne a nyári szünet, amikor szabadon el tudok menni sétálni. Mondtam, jó, akkor elmegyek tanárnak. Már az első diplomámat is dékáni dicsérettel szereztem geográfus szakon a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, így folytattam tanulmányaimat, földrajz-történelem szakos tanár végzettséget szereztem.

- Milyen a kapcsolatod a diákokkal?

- Szerintem jó. Azt gondolom, hogy partneri viszonyban vagyok velük. Nekem nagyon fontos az, hogy tudjak értéket közvetíteni nekik. Következetes vagyok, igazságos és nem kivételezek. Szerintem ez a három a legfontosabb pillér. Ami még nagyon fontos, hogy hiteles tudok lenni, mert Európát már keresztül-kasul bejártam a séták alatt. Így nem csak üres frázisokat pattogtatok. Ha az órán egy hegységről van szó vagy épp a munkácsi várról, akkor el tudom mondani, hogy testközelből hogyan néz ki. Végigsétáltam a Robin Hood filmből is ismert Hadrianus falát Angliában, ami a római birodalom északi határa volt egykoron. Ez így azért sokkal izgalmasabb nekik.

- Milyen osztályokban tanítasz?

- Általános iskolában első osztálytól nyolcadikig, napköziseket is, illetve középiskolában.

- Ez szinte lefedi a teljes iskolás korosztályt, kisgyermektől a nagykamaszig. Nem nehéz ezt összeegyeztetni?  

- Nem, megtanultam kezelni. Teljesen másképp kell beszélni velük. Egy elsőssel még finomság és türelem kell, kis „kobaksimivel”. Egy 17 éves sráccal már más a helyzet minden szempontból. A tanárságban pont az a fontos, hogy nem szabad becsontosodni, meg kell újulni és a szerint kommunikálni.   

- Hogyan éled meg az idő múlását?

- Koromból adódóan okosabb vagyok, mint voltam. Ha fizikálisan veszem, erősebb vagyok, mint 20 évesen. Szokták mondani, hogy a B oldalon jobb számok vannak, és ezt én is így gondolom. Kb. az életem feléhez értem és van vagy 5 szülinapom. Nagyon hálás vagyok az életnek azért, hogy ennyi mindent megtapasztalhattam és ennyi embert megismerhettem. Keveseknek adatik meg, hogy ne az élet irányítsa őket, hanem ők irányítsák az életet. Tervezem az életem, mindig lesznek új célok. Viszont, amikor beérek a célba, sóhajtok egyet, és már tudom, hogy mi lesz a következő. Az örök fiatalság titka, ha olyat tanulok, amit még nem tanultam vagy úgy tanulok, ahogy még soha. Az a hitvallásom, hogy ha soha nem csinálok mást, mint amit eddig, akkor soha nem leszek több, mint ami most vagyok. Néha kicsit túlvállalom magam, de nincs más, haladni kell az úton. 

- Említetted a tanulmányaidat. Mit tanulsz jelenleg?

- A Pécsi Tudományegyetem jogi karán vagyok másodéves, mellette a Közoktatási Vezető Képzést most fejezem be a BME-n. Szeptembertől pedig kezdek két újabbat. Egy dupla mérnökit (természetvédelmi és fotogrammetria precíziós mérnök) és a földrajz doktorit, szintén Pécsen.

- Mik a terveid nyárra vagy akár a távolabbi jövőben?

- Idén 70 éves az Országos Kéktúra, Írottkő és Hollóháza közti útvonal (2622 km). Ezt fogom lesétálni a nyáron 40 nap alatt. 2009-ben már körbesétáltam, amikor 30 éves volt a Másfél millió lépés Magyarországon (Rockenbauer Pál nagysikerű gyalogos országjáró ismeretterjesztő televíziós sorozata). Erről a sétámról film is készült 4,5 millió lépés Magyarországon címmel. 2012-ben egy sétám alkalmával kivittem a magyar zászlót Londonba, az akkori olimpia helyszínére, és átadtam a sportolóknak a megnyitó előtt (1800 km volt a táv, 38 nap alatt). Óriási megtiszteltetés volt. 2024-ben a Párizsi olimpiára sétálok ki a magyar zászlóval. És ha már ott vagyok, onnan megint lemegyek a zarándokúton. Illetve van még egy régi álmom: a Los Angeles - Chicago - New York útvonal, 5200 km a 66-os úton 60 nap alatt.

- Kinek akarsz bizonyítani?

- Én már csak egy embert akarok legyőzni: önmagam. Mást legyőzni az életben, egy csatában, egy küzdelemben könnyű, győzd le magad, az az igazi kihívás és győzelem. Nekem az számít, hogy valamilyen hatást váltsak ki. Ha már egyvalaki elgondolkodik vagy elindul a céljai felé, az már óriási eredmény. És ez számít! Ez az egész nem rólam szól, csak általam valósul meg.

Danis Erika

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.