Az uralkodók betegségének tartották

Roham esetén a stabil oldalfekvés a legbiztonságosabb a beteg számára

A fiatalember felordítása hörgésbe csapott. A vonatkupéban utazók ijedten, elképedve fordultak a hang irányába. A fiú testét már mintha gigászi erők játékszerként dobálták volna.

- Jöjjenek! Segítsenek! – sikított fel egy hölgy, valószínűleg felesége.

A szemben ülő középkorú, de sportos alkatú férfi ugrott először. Közelben ültem, segítségére siettem. Hála az égnek, még akad valaki. Így a vergődőt hárman foghattuk le óvatosan, hogy ne törje magát. Valahonnan, valószínű, az asszony szatyrából kanál került elő. A rohamozó szájába akarta préselni, de nem engedtem, nagyobb kárt okozna, mint hasznot. Fekvő helyzetből emeltük, mert a szájban gyülemlő hab is fulladáshoz vezethet.

- Van gyógyszere? – fordult egyik társam a feleséghez.

Némán rázta a fejét és sírva fakadt.

Nem volt mit tenni, óvva fogtuk a fiút a szűk helyen. Hihetetlen erővel fetrengett, feszült, rúgott volna. Kiszabaduló kezével céltalanul öklözött. Egyikőnk kapott is egy komoly ütést.

Öt perc után lazult a test. A fiú álmosan nyitotta szemét. Révetegen nézett a semmibe. Meggyötörten felült. Állát öklével támasztotta fel. Kimerült lassúsággal az ablak felé fordulva az elsuhanó táj szemlélésébe merült.

Epilepszia. Régen az uralkodók betegségének tartották, isteni eredetűnek vélték, ezért tisztelték is az epilepsziás vezéreket. A nép nyelvén csak frász, nyavalyatörés. Az Európai Neurológiai Akadémia szerint Mozart zenéje jó hatással van rá.

Rohamok formájában jelentkezik. Megkülönböztetünk kis és nagy rohamot. Előbbi néhány másodperces, kívülállónak fel sem tűnik. Az utóbbi azonban percekig is eltarthat. Általában habzó száj, szemfelakadás, testrángás jellemzi. Betegségről van szó, mely során az agy bizonyos területein elektromos aktivitás jön létre, és változatos tüneteket produkál. Külső és belső hatások egyaránt kiválthatják. Jelenleg nem gyógyítható. Gyógyszeres beavatkozással a tünetek mérsékelhetők, rövidíthetők, a gyakoriság ritkítható. Az orvosok főleg gyerekbetegek szüleit gyakran vigasztalják: majd kinövik. A praxisban valóban előfordulnak ilyen esetek, de az addig lappangó betegség felnőtt korban is előjöhet.

A betegség miatt egy gyerek élete hátrányos. Figyelemzavar, teljesítménycsökkenés, szocializációs okok miatt a kortársaitól elmarad.

A kislány mindössze négyéves. Születése meghatározta életét. Császármetszéssel látta meg a napvilágot. Nem sírt fel. A köldökzsinór a nyakára tekeredett. Újraélesztették. Az oxigénhiány agykárosodáshoz vezetett, két hétig intenzív osztályon kezelték. A hetedik hónapban jelentkezett az első roham. Négyvégtagú rángatózással kezdődött. Fejét balra feszítette, bal szemével mereven nézett. Öt percig tartott. Gyógyszeres beavatkozással stabilizálták az állapotát.

A rohamok rendszeressé váltak. Havonként akár tizet is produkált. Egyszer alvásból riadva rángatózott, nyálát csorgatta, fejét balra feszítette, szemei kimeredtek.

Agykárosodása ismétlődő lázas állapotot generál. Hányás, hasmenés társul hozzá. Egy-egy hőemelkedést rendszeresen követi a roham. A láz kemikális megelőzése lehetetlen.

Rohamok előtt és után idegesebb, nyugtalanabb, sírósabb. Egy alkalommal a megszokottól eltérő tüneteket produkált. Kezdésnek a szem és száj körüli rángás jelentkezett, a testvonaglás utána indult be. Később állandósult ez a forma.

Betegsége miatt a kislány nem szobatiszta. Szükségleteit vagy azok bekövetkeztét nem jelzi. Önellátásra képtelen. Az öltözködés, étkezés, tisztálkodás szülői segédlettel történik. Néhány szót ismer, mondatokat nem fogalmaz meg. Csak akkor beszél, ha kedve tartja. Nem szocializálódott, közösségbe nem vihető. Óvodai beszoktatása kudarcot vallott.

A gyógyszeres beavatkozás ellenére a rohamok egyre gyakoribbak. A kislány személyisége teljesen eltorzult. Akaratossá, követelőzővé, agresszívvá vált. Ha valamit nem kap meg, képes maga rohamot gerjeszteni. Vizsgálat kérdése: ez valós vagy imitált?

Az édesanyja egyedül neveli. Férje, megtudva a fogyatékos gyermek családba érkezését, otthagyta. Az asszony rendes munkát nem vállalhat. A kislány állandó felügyeletet igényel. Éjszaka féléberen alszik, készen állva bármelyik pillanatban történő beavatkozásra. Gyermeke ott fekszik mellette. Hallja, látja minden rezdülését. A jelekből következtet a roham eljövetelére. Ágy melletti kisasztalkán gyógyszerek, pohár víz előkészítve. Hiába az elővigyázatosság, ha a kislány rohama annyira erős, hogy lassan egymaga kevés lesz a kis test megóvására, lefogni nem szabad, akár csonttörést is okozhat. A gyógyszert csak a csillapodás után adhatja be.

Mit hoz a jövő? Pillanatnyilag semmi jót. A szakemberek nagy valószínűséggel iskolai tanulmányok végzésére alkalmatlannak ítélik. Egészségügyi gyermekotthonba kerül. Ha állapota engedi, némi fejlesztésre ott is sor kerülhet, de közel nem egyenlő a normál nevelés-oktatással.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.