Alba Berlin a Főnixben, teltházas meccsek az Oláh Gáboron, fergeteges lelátói hangulat, a Houston Rockets egykori kosarasa a kispadon, majd könnyes búcsú egy lehetetlen helyzettől – volt egyszer egy Vadkakasok.
A debreceni kosárlabdasport egykori nagyágyúi, a Vadkakasok kétségtelenül maradandó és utánozhatatlan örökséget hagytak az utódoknak, ezt az utat pedig sikeresen és az egykori cívisvárosi kosárhoz méltóan járják a fekete-fehér egyetemiek, a DEAC. Annak idején, még a 90-es években az Oláh Gábor utcai sportcsarnok lelátói is ultráktól zengtek, amikor a Tegáz-DKK, majd a PannonPipe-DAKK mérkőzésein megtelt a csarnok. Mindez elővetítette a fénykort, a kétezres esztendők virágkorát, a Debreceni Vadkakasok korszakát. Néhány csapat a mai napig ismerős lehet a magyar kosárrajongók számára, hiszen a Körmend, a Falco, vagy épp a Debrecent bajnoki döntőben legyőző Atomerőmű is megtartotta önmagát, ez azonban a Vadkakasoknak nem sikerült. Nemzetközi kupákban is indultak Sejo Bukváék, járt Debrecenben a mára Euroligában jócskán jártas Alba Berlin, győzött a Főnixben a PAOK is, a vereségek ellenére a magyar bajnoki élvonal egyik sikercsapatát, a Vadkakasokat mégis ezrek éltették. Az Oláh Gábor utcai teltházas meccsek résztvevői között olyan legendák léptek pályára, mint a DEAC élvonalbeli feljutását követően visszavonuló debreceni ikon, Molnár András, vagy testvére, Miklós. Említhetnénk a MAFC színeiben már a DEAC csarnokába visszatérő Fodor Marcit, akit csaknem évtized múltán is vastapssal fogadott a hajdúsági közönség. A külföldiek közül alighanem a közönségkedvenc Sejo Bukvát érdemes kiemelni. Az ikonikus center azóta kosárakadémiát működtet hazájában, Boszniában. A litván erőcsatár, aki hazájában bajnok lett, és Debrecenben is sokak számára ismerősen cseng még a neve, Martynas Andriukaitis. Alighanem az ő sorsa vált a legtragikusabbá. A 2014-es esztendőben ugyanis végzett élettársával, majd magát is megsebesítette, a kórházba szállítás után pedig elhunyt.
Ami az edzőket illeti, a Vadkakasok rendre megtalálta a számára kedvező szakembereket. Robert Reid személyében a Houston Rockets egykori kosarasa dirigálta a kék-sárga fiúkat, a virágkort mégis az a Rajko Toroman hozta el, akinek irányítása alatt egyszerre ért csúcsra a csapat 2005-2006-ban, majd vált egyből pokollá a cívis kosárlabdázás története. Az akkori vezetőség ugyanis nem megfelelő pénzügyi, gazdasági feltételek mellett üzemeltette a klubot, így pénzügyi garanciák hiányában kizárták az egykor szinte verhetetlen alakulatot az élvonalból, majd hamarosan búcsúmérkőzésen lépett pályára a csapat. A Paks vendégszerepelt a Vadkakasok otthonában, a bajnok Atomerőmű pedig könnyedén győzött, ám a győzelmet igazán emberien kezelték. Méltóság- és tiszteletteljes sorfalat álltak a búcsúzó debrecenieknek, akik könnyek közepette, sírva vonultak el utoljára szeretett közönségük előtt. Rajko Toroman ekkor nyilatkozatában egyértelműen mondta ki, hogy szerinte a vezetőség a felelős a kialakult helyzetért. Ettől fogva Debrecenben csaknem tíz éven keresztül nem volt élvonalbeli kosárlabdacsapat. A Debreceni Egyetem gárdáinak próbálkozásai bár nem álltak messze a kívánt célok elérésétől, egészen 2017-ig kellett várni a csodára. A város ekkor már hat esztendeje elsőszámú kosárcsapata megnyerte a B-csoportot és hosszú várakozás után újra élvonalbeli sikercsapata lett a cívisvárosnak. Érdekesség, hogy a „régi” csapatnévsorban olyan személyek is felbukkannak, mint például Becsky István, aki akkor még játékosként, jelenleg pedig eredményes szakosztályvezetőként vesz részt a DEAC sportéletében és a kosárlabda szervezésében. Az Oláh Gábor utcai csarnok lelátói újra rendre megtelnek, a fekete-fehérek pedig a debreceni kosárfénykor örökségéhez méltón harcolnak és újra felvirágoztatták hazánk második fővárosának kosárlabdasportját. A többi pedig már történelem, amely épp a szemünk előtt zajlik…
Barna Marci
Új hozzászólás