AdományoZOO összefogás

Adni jó

„Együtt vagyunk Debrecen!” - vallja a Debreceni Karitatív Testület. A három éve az önkéntes tevékenységeket, adományozásokat, támogatásokat és támogatókat összegyűjtő, valamint a segélyezéseket koordináló jótékonysági szervezet idén karácsony előtt a rászoruló családok számára gyűjtendő adományozás helyszínéül különleges helyet választott, miután megkereste  a Nagyerdei Kultúrpark vezetősége.

Dr. Nagy Gergely Sándor ügyvezető, Nagy Mária, a Nagyerdei Kultúrpark szervezője és, Rózsahegyiné Juhász Éva, a karitatív testület vezetője együttesen váltották valóra azt az álmot, amely mindannyiuk szívében ott rejlett.

November 9-én indította útjára a debreceni testület  a történelmi egyházakkal karöltve az adventi adományozási akciót. Széles Diána alpolgármester védnöksége alatt november 26-án pedig egy hagyományteremtő új formával és helyszínnel „vette kezdetét” jótékony tevékenységük: kétszeres adományozás, kettős ajándékozás.

Nagy Mária: - Ez egy olyan nap, amelyen azok a családok, amelyek egész évben – esetleg anyagi okok miatt - nem jutnak el az állatkertbe, egy nagyon jelképes belépővel most együtt eltölthetnek itt egy szép pihenőnapot. Ez a mi ajándékunk számukra.

A karitatív testület pedig önkénteseivel összegyűjti, szortírozza, majd elszállítja az adományokat azoknak a családoknak, amelyek a háborús-, és gazdasági helyzet miatt is nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

- Hogyan született meg a gondolat és az együttműködés a karitatív testülettel?

- Az ötlet már hónapok óta érik, s miután a testület elfogadta a felkérésünket, attól kezdve elindult a közös gondolkozás és az együttműködés.

A megnyitó után Nagy Mária, Mezősi János, a Nagyerdei Kultúrpark képviselői, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Karitatív Testület elnöke elültették a Siró Norbert és Szabó Gyula egyéni vállalkozók által felajánlott fenyőfát. A fenyő a Figyelem fája elnevezést kapta, feladata, hogy figyelmünket ráirányítsa a felelősségvállalásra. Figyeljünk embertársainkra és a körülölelő természet védelmére. A fenyő egyben az állatkert örökös karácsonyfája is lesz, amelyet mától a látogatók is szebbíthetnek a magukkal hozott díszekkel. 

A Mikulásházban két Manócska várta a gyerekeket, akik a Mikulás üzenete alapján, három kopogás után nyertek beengedést. A házikó melegében elénekelhették kedvenc Mikulás és karácsonyi énekeiket, elmondhatták versikéiket, és otthagyhatták üzeneteiket, rajzaikat, amelyeket a Mikulás segítői eljuttatnak a címzetthez.

Két kézműves kuckó várta az ügyeskezű kis alkotókat. Ugrai Annamária, aki egyébként állattenyésztő mérnök, több mint 100 festhető gipszfigurát készített számukra. Kira és Luca iskolájukat, a Kós Károly Gimnáziumot képviselve, közösségi szolgálat keretében segédkeztek a dolgos kis kezek alkotásainak elkészítésében. Különleges állatfigurás jelmezeiket maguk készítik, saját pénzükből vásárolják meg a szükséges anyagokat. Összesen hat állatjelmez-készítő fiatal dolgozik serényen az egész országban. A városból három „alkotó” készít 1-2 havonta állatfigurás jelmezeket, amelyeket viselve sétálnak a városban.

- Hogyan reagálnak erre az emberek? - kérdezem tőlük.

- Főként a gyerekek, odaszaladnak hozzánk, hogy megölelhessen, vagy kérhessenek egy közös fotót.

- Milyen érzés ez számotokra? Mi motívál benneteket arra, hogy e szerepben járjátok a város utcáit?

- A mosolyuk. A gyerekek mosolya elsősorban. Az a célunk, hogy merjék megmutatni magukat, merjenek kreatívak lenni! 

Szintén új kezdeményezés a Samburu panorámaterasz, ahol Ráczné Veres Sára mentálhigiéniás lelkészasszony várta szeretettel a beszélgetni vágyókat, vagy a csak épp hallgatóságként egy forró teára betérőket.

A bejárat mellett kialakított üzenőfalon helyezhették el kicsik és nagyok a jókívánságaikat.

- Egyszerre tudnék sírni és nevetni - vallja be Nagy Mária a nap vége felé, látva a rengeteg adományt, a kedves, mosolygós felnőtt és gyermekarcokat. - Ebben nőnek fel ezek a gyerekek, így lesz számukra természetes az öröm e formájának megtanulása: adni jó!

Rózsahegyiné Juhász Éva is e kezdeményezés legfontosabb céljaként hasonló gondolatokat fogalmazott meg: - Fontos, hogy megtanítsuk a gyermekeket arra, hogy: adni jó! A gyerekek szüleikkel együtt elhelyezték ajándékaikat a „szeretetládákban”. Lesz egy olyan generáció utánunk is, amely megtanul adni, amely tud arra gondolni, hogy másoknak még annyi sem jut, és szüksége lehet az ő segítségére.

- Mi lesz az adományok sorsa? Összesen 8 láda telt meg szeretetajándékokkal.

- Önkénteseink segítségével, mint a HRSE vagy a Gyermekremény Alapítvány is, csoportosítjuk az adományokat, édesség, játékok, mesekönyvek, tisztítószerek, majd összecsomagoljuk és kiszállítjuk azokat a családokhoz még karácsony előtt.

- Van-e elegendő önkéntes, hiszen ez óriási munka ilyen rövid idő alatt, és a rászoruló családok száma pedig nagy?

- Önkénteseket mindig szeretettel várunk, akár csomagolásról vagy szállításról van szó.

- 1300 látogató vett ma támogató belépő jegyet, illetve ennyien vettek részt a rendezvényen. Van-e lehetőség még adomány felajánlására azok részéről, akik ma nem tudtak eljönni?

- Az Auchanban minden pénteken és szombaton várják önkénteseink a jószívű adakozókat.

- Meddig vihetik felajánlásaikat és mire van nagy szükség?

December 22-ig tart a gyűjtés, amit a családok számára szeretnék eljuttatni, azokat december 15-ig várjuk. Elsősorban tartós élelemre, édességre a gyerekek számára, valamint tisztítószerekre, piperetermékekre van a legnagyobb igény.

- Folytatódik-e a téli szünidőben ez a most induló, gyümölcsöző kezdeményezés?

- Mivel a Nagyerdei Kultúrpark három egységet foglal magában: az állatkertet, a vidámparkot és a nemrégiben kialakított szigetkék-et, karácsonyig minden hétvégén együttesen bonyolítjuk le a Mikulás-ünnepségeket, karácsonyvárást, ahová hívjuk és várjuk a mai nap kis hőseit, és azokat is, akikkel még akkor találkozunk majd először.

Koleszár Mária

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.