„Váratlan” tél - csúszós utak

- Nem igaz! – sóhajtott bosszankodva az autós, amikor megcsúszott a Budai Nagy Antal utcán. Csütörtök délelőtt, emberi időben, fél tíz körül autózott arra. - Igazán elvárható, hogy ekkorra tegyenek valamit a havas, veszélyesen csúszós utakkal - dohogott tovább, pedig a bosszúságok nem is ott kezdődtek. A Faraktár utca NAV előtti része tükörjég. Óvatosan még csak néhány métert gurult, amikor egy szemből érkező piros autó keresztbe fordult.

- Nyári gumi van rajta - állapította meg, megint csak bosszúsan. A vétkes sofőr visszakormányozta járművét, gázt adott, mire kerekei kipörögtek, a verda úgy ficánkolt, mint egy frissen partra vetett hal…, aztán bocsánatkérés nélkül elbőgött mellette.

- Nyári gumi és síkos útfelület, kész életveszély - reagálta le a helyzetet a jó reflexű gépkocsivezető.

Az autós felkészült a télre. Már novemberben télire cserélte a nyári gumikat. Jó érzéssel töltötte el, hogy sokan mások is megtették, hiszen kidobva, ékes bizonyítékként ott lapultak, például a Ruyter utca bokrai alatt… Beszerezte a zárolajozókat, jégoldót, kaparót. A hólánc mellé a csomagtartóba lapátot, egy zacskó homokot pakolt. Tett be plédet is… Szóval felkészült a télre. Nem érti, a város miért nem? Az autós előre értesült a lehűlésről, a hóesésről. A városházán nem hallgatnak meteorológiai előrejelzéseket? Nem látják a hóesést? A betelefonálóktól nem értesülnek a csúszós utakról? Évről-évre kommunikálják, mennyi pénzt szánnak a hó eltakarítására. A költségeket egy négyzetméterre kivetítve adják a nagyérdemű tudtára. Ennek ellenére a hó és a csúszós utak maradnak. Biztosítják a városlakókat, a tömegközlekedési útvonalak megtisztítását garantálják.

- A Budai Nagy Antal utca nem az? - kérdezi csak úgy magától a megcsúszott autós. Ő tudja: az. A város illetékesei nem biztos…

Az utak takarítatlansága évek óta visszatérő állapot. Gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés. Törvényileg büntetendő magatartás.

                                                                                        Somogyi Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.