Készül a DEAC kosárcsapata

Hőgye Patrik, az ifjú debreceni tehetség dob  Fotó: DEAC kosárlabda

Javában tart a Debreceni Egyetem kosarasainak felkészülése az előttünk álló idényre. Pethő Ákos legénysége már két edzőmeccsen van túl.

A tavalyi szezonban nem sikerült érmes reményeket valóra váltania a fekete-fehéreknek, de a lehetőség a 2026-27-es szezonban is adott lesz. Az első edzőmérkőzésen, augusztus 20-án, az Államalapítás tiszteletére rögtön hazai pályán mutatkozott be az alaposan átalakult cívisvárosi csapat. Mócsan Bálinték a neves CSM Oradea alakulatát fogadták. A testvérváros, a romániai Nagyvárad az aznapi Virágkarneválon is saját virágkocsival képviseltette magát, míg az Oláh Gábor utcára népes szurkolósereg is érkezett a határon túli nagyvárosból. Bár nem sikerült a debreceni győzelem, 73-86-os vendégdiadal született, a nemzetközi téren is tapasztalt riválissal szemben fontos tanulságokat vonhattak le az egyetemiek.

Augusztus 28-án, pénteken idegenben vonult parkettre a hajdúsági legényhad Tiszaújvárosban. A főnixek ellen már magabiztos diadal született debreceni részről, 67-93 lett a vége, a vendégek javára. A meccseken egyaránt pályára léptek a frissen érkezett játékosok, valamint számos fiatal, saját nevelésű tehetség is lehetőséget kapott mesterétől.

A folytatásban jelentős hazai riválisokkal néz majd szembe a DEAC. Idegenben a közelmúlt debreceni kedvencével, Djordje Drenovaccal felálló Szeged otthonában mérkőzik a csapat szeptember 5-én, az ugyancsak a Tisza-parton fekvő Szolnokra is ellátogat a Pethő legénység szeptember 12-én, majd szeptember 19-én ismét a Djole-fémjelezte csapat lesz az ellenfél, immár a Nagyerdőn.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.