Klasszikus mese mai világban

Látványterv  Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina

Hajdu Péter, a Vojtina Bábszínház színésze A három kívánság című népmese átdolgozásával debütál rendezőként és íróként a Vojtina Bábszínház idei évadjának első nagyszínpadi bemutatójában.

A kerettörténetben egy több szempontól is rendellenesen működő család életébe nyerhetünk betekintést: a munkától túlterhelt, egymástól eltávolodó szülő-páros és egy hullámzó érzelmi- és kedélyállapotú kamaszlány világába. Az író-rendező az alapul szolgáló népmesében különösen fontosnak tartja a humort, és azt az előadást több ponton is meghatározó motívumot, amikor a racionális működésmódunk helyett az érzelmi alapú döntéseink veszik át a főszerepet. Míg az eredeti népmesében a szegény ember feleségének három kívánsága után a történet kiindulópontjához jutunk vissza, addig a Vojtina készülő előadásában felvillan egy szebb jövő reménye is.
A Hajdu Péter által írt kerettörténet szerint Anna, a feleség, Tamás, a férj és lányuk, Hajni a hétköznapok elől menekülve vidéki nyaralásra indulnak, kimondatlanul is valamiféle megváltást várva a vakációtól.

Az erősen konzervatív értékek mentén alakuló családmodellben az évek alatt tornyosuló kimondatlan nehézségek, nézeteltérések és feszültségek szinte kézzel foghatóvá válnak. A mindent eltűrő, önmagát és vágyait rendre feláldozó, túlhajszolt édesanya, és a közel sem érzéketlen, inkább figyelmetlen édesapa egyre kevésbé beszélik egymás nyelvét, és nem találják az utat a befelé forduló, tizenhatéves kamaszlányuk felé sem. A család Elekházára érkezik, ahol a kissé bolondos, titokzatos szállásadójuk, Margitka fogadja őket. Hamar kiderül, hogy a vízparti pihenést a rossz idő miatt valamilyen módon helyettesíteniük kell. Egy régi diavetítő és a benne lévő diafilm lesz segítségükre: kitalálják, hogy „mozidélutánt” szerveznek…
Vajon sikerül a családnak a megváltozott körülmények mellett jól éreznie magát a nyaraláson? Közelebb tudnak-e kerülni egymáshoz? Az évek alatt összegyűlt sérelmeket vajon feloldja-e egy népmese tanulsága?

Dramaturg: Markó Róbert
Tervező: Oláh Richárd
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Szereplők: Dömötör Anna Viktória, Nagy Mónika, Telenkó-Oláh Tímea, Baditz Dávid és Reschofsky György

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.