Virágkarnevál - idén több élő virág lesz a kocsikon

Bemutató a sajtótájékoztatón    Fotó: C. Kiss Ilona

A Debreceni Virágkarnevál gyökereihez visszatérve egyre több élő virágot használnak fel a virágkocsik díszítéséhez - mondta Debrecen polgármestere az augusztus 20-i virágkarnevált és az ahhoz kapcsolódó programokat beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn a Nagyerdei Stadionban.

Papp László hozzátette: a díszítéshez félmillió szál friss dália érkezik Hollandiából Debrecenbe. Ebből csaknem százezret egy 21 méter hosszú, 7,5 méter magas sárkányhoz használnak fel. A karneváli menetben tizennégy virágkocsit, tíz magyar és tíz külföldi művészeti csoportot láthat majd a közönség, este pedig a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépő szórakoztatja a húszezres közönséget - emelte ki a polgármester. Papp László bejelentette: szeretnék Debrecen polgárait is bevonni a virágkocsik készítésébe, ezért jövőre pályázatot hirdetnek egy városi kompozíció létrehozására, amelyet a vállalkozó városlakók díszíthetnek majd fel. Az idén folytatódik Esztergom és Debrecen tavaly kezdődött karneváli együttműködése - jelezte a Duna-parti város polgármestere a sajtótájékoztatón. Romanek Etelka emlékezetett arra, hogy egy évvel ezelőtt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció járt Esztergomban, az idén pedig a két város közös virágkocsija is látható lesz a karneváli menetben. Mindez jó példa két város összefogására, „két vallási bástya kéznyújtására” - utalt a polgármester a római katolikus és a református fellegvár együttműködésére.

Bordos László Zsolt 3D mapping művész elmondta: az idei karneválon - a reformáció 500. évfordulója alkalmából - a debreceni Református Nagytemplomra vetített 3D-s animációval idézik meg az épülethez kötődő történelmi eseményeket, a régi városházát pedig állóképes fényfestéssel alakítják át.

Bódor Edit, a Főnix rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy ebben az évben augusztus 12-e és 23-a között több mint félszáz programmal várják a karneváli hétre érkezőket. Kiemelte közülük a gyerekek körében igen népszerű Galiba-fesztivált, s elmondta, hogy augusztus 20-án éjjel öt virágkocsi indul Debrecenből Nagyváradra, ahol másnap felvonulnak a Nyitott ablak Európára fesztiválon. A debreceni sajtótájékoztató résztvevői némi ízelítőt is kaptak a karneváléji műsorból: bemutatkozott mások mellett Janza Kata színész, musicalénekes, Puskás Péter énekes, Kiss Balázs bűvész, Tőke László, az Új Lovas Színház művészeti vezetője, illetve a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület táncosai.

MTI

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.