Vígjáték, zene, tánc – a szabadtéri színpad kínálatából

Jelenet a Brooklyni mese című komédiából  Fotó: Csokonai színház

Kiemelkedő kínálattal készül az idei, jubileumi évadára a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad. 75 évvel ezelőtt várták először a látogatókat a Nagyerdő fái alatt.

75 évvel ezelőtt, 1950 nyarán várták először a vendégeket a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Az elmúlt évtizedekben a magyar színjátszás és a zenei világ színe-javának tapsolhatott a közönség a Nagyerdő fái alatt. Az idei, jubileumi szezon június elején kezdődik és szeptember elsejéig tart. A színes programok közül most néhányat kedvcsinálóként elárulunk.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a 2025-ös szezon 2025. június 4-én kezdődik, nem véletlenül. A Nemzeti Összetartozás napján egy ünnepi táncest keretében mutatják be LÉLEK-FONÓ címmel két nagymúltú debreceni táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes Tizenhárom almafa című és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes LélekTánc a szabadságért című előadását.

Június 17-én egy felhőtlen szórakozást ígérő bohózatot hoz a Nagyerdőre a Miskolci Nemzeti Színház, Ray Cooney – Jonh Chapman: Kölcsönlakás című előadását. Ritka balszerencse, ha egy házaspár két tagja véletlenül egyidőben ugyanazt a baráti otthont kéri kölcsön titkos szerelmi légyottjának lebonyolítására. Hát még, ha a londoni lakás felújításán dolgozó belsőépítész is éppen itt kíván hódolni szerelmi szenvedélyének, és természetesen betoppannak a háziak, valamint egy prűd meseírónő is... A többi június 17-én 20:30 órától kiderül.

Június 29-én különleges zenei élményt kínál a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. A Keresztapa, Híd a Kwai folyón, a Harry Potter, a Csillagok háborúja, a Karib tenger kalózai, a Gladiátor – megannyi hatalmas hollywoodi filmsiker jól ismert dallamai csendülnek fel egy estén Filmzene koncert – sikerfilmek szimfóniája címmel a Duna Szimfonikus Zenekar előadásában.

Július 2-án egy igazi magyar klasszikus, Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj című vígjátéka érkezik a Nagyerdőre Molnár Piroska, Kálid Artúr, Balázs Andrea és Auksz Éva főszereplésével, Őze Áron rendezésében. Nincs olyan színház és filmrajongó, aki egy-két mondatot ne tudna idézni a történetből, akár az „Én a hagymát is hagymával eszem” vagy „hogy a saját vacsorám tiszteletére szmokingot húzzak, hát azt már nem!” A zenés vígjátékot a dunaújvárosi Bartók Színház hozza el Debrecenbe.

Július 23-án Woody Allen: Brooklyni mese című komédiája elevenedik meg az Orlai Produkciós Iroda előadásában, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa főszereplésével. Egy gengszter és családja a történet főszereplői, meg egy lopott Raffaello-festmény, amelyet egész Európa keres. Felbukkan egy dörzsölt orgazda, és a kép hamarosan ott díszeleg a maffiafőnök szobájának falán... Érdekesség, hogy a színdarab világpremierjét 2024 őszén Budapesten tartották, rendezője pedig az évadban Debrecenben is dolgozó Szabó Máté volt.

Július 28-án az angol humor magyarországi nagykövetei lépnek a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra. A L’art pour l’art Légitársaság: Fölszáradt a páva című abszurd kabaréjában Dolák-Saly Róbertnek, Stefanovits Angélának, Szász Móninak és Pethő Zsoltnak tapsolhat a közönség.

Augusztus 25-én gyermekkorunk egy kultikus története, a Macskafogó kerül a színpadra a József Attila Színház előadásában, Puskás Péter, Cseh Dávid Péter, Makranczi Zalán, Szerednyey Béla és Peller Károly főszereplésével, Szente Vajk rendezésében. Az 1986-ban készült híres családi rajzfilm színpadi változata feledhetetlen szórakozás az egész családnak.

Az idei nyár sem múlhat el A Pál utcai fiúk nélkül. A Csokonai Nemzeti Színház egyik legsikeresebb előadását a szünidő végén, augusztus 31-én és szeptember 1-jén láthatják a Nagyerdő fái alatt.

Az előadásokra kedvezményes early bird jegyeket válthatnak nézők online vagy a jegypénztárakban.


 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.