Kultúrcsemegék Hajdúböszörményben – HÉTVÉGI AJÁNLÓ

Uzonyi Ferenc festménye

Ezen a héten a „hajdúk fővárosába” invitáljuk kedves olvasóinkat, hiszen a Magyar kultúra napjához kapcsolódóan több kiállítás nyílt és nyílik Hajdúböszörményben, igazolva azt, hogy mind a város lakóinak, mind a vezetőinek fontos a kultúra, a nemzeti érték, az öröklődő hagyomány, és nemcsak az év ezen kiemelt napján.

A Hajdúsági Múzeumban február végéig látható a „Földközelben – Emlékezés Szűcs Sándorra, a Háromföld krónikására” című vándorkiállítás. A Sárrét, a Nagykunság és a Hajdúság neves néprajzkutatójának gazdag életútját rajzok, személyes tárgyak, szemléletes tablók segítségével bemutató kiállítás különlegessége, hogy először mutatják be a Hajdúságban a Püspökladány Múzeumáért Alapítvány jóvoltából. A múzeum időszaki kiállítását jó szívvel ajánljuk családok számára is, mert izgalmas sárréti mesék, s hozzákapcsolódóan játéklapok várják a gyerekeket. A játéksarokban pedig memóriakártya segítségével felidézhetik a gyerekek, de akár a játékos kedvű felnőttek is a kiállításon látott fotókat és tárgyakat.

A kiállítás megtekinthető a hajdúsági Múzeumban (Kossuth u. 1.) kedd-szombat 10.00 – 16.00 óráig.

Délutánra a Sillye Gábor Művelődési Központ (Bocskai tér 4.) kiállítótermének meglátogatását ajánljuk a Hajdúböszörménybe ellátogató „kultúrabarátoknak”. Február 13-ig (naponta 10.00 – 17.00, szombaton és vasárnap 14.00 – 18.00) látható a böszörményi születésű Uzonyi Ferenc festőművész tárlata. Az impresszionista hatásokon alapuló, erősen természetközpontú festmények mellett gyakran találkozunk alkotásai között városképekkel, utcarészletekkel, csendélettel, portrékkal, amelyeknél a színek és fények különleges játéka figyelhető meg. Uzonyi Ferenc elismert alkotója a Festők városának.

A Magyar kultúra napjának egyik különleges rendezvénye a Maghy Zoltán Emlékszoba megnyitása, kiállítása a festőművész alkotásaiból a Deák Ferenc u. 2. szám alatti Művészházban. Tarczy Péter művészeti író így jellemezte az 1999-ben elhunyt művészt: „Az előző századot szinte végigélő Maghy Zoltánt megérintette a boldogság kék madara és a visszhangtalanság gyötrelme is, hogy aztán megbecsüléstől övezve alkothasson haláláig.” A 97 éves koráig alkotó művész megfestette a gyönyörű böszörményi kapukat, a város rejtett szépségeit, a környező települések templomait, nyugalmat árasztó utcáit, kortársai portréit. Mindent és mindenkit, aki és ami kedves volt számára, festményekben örökítve meg a kort, amely oly sok mindent hordozott magában. Korrajzot kapunk egy nehéz évszázadról olaj, akvarell és pasztell munkáin keresztül.

Egymás közelében 3 kiállítás, útközben a megújult főtér és több különleges köztéri szobor hívja és várja Hajdúböszörménybe a kultúrát szerető közönséget.

Kultúr Á.

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.