Választás 2014 - A közmunkások és a kiskeresetűek szavazatát kéri az MSZP

Budapest, 2014. április 4., péntek (MTI) - A közmunkások és a kiskeresetűek szavazatát kérte pénteken az MSZP alelnöke Budapesten, azt ígérve: a baloldali összefogás győzelme esetén könnyebb lesz nekik.

Gúr Nándor sajtótájékoztatóján elmondta: a munkaügyi központok - a hozzá eljutott belső levelezések szerint - arra készülnek, hogy ha a Fidesz-kormány hatalmon marad, akár százezerrel csökkenthetik a közfoglalkoztatottak számát, mivel a téli közmunkaprogrammal elköltötték az erre az évre szánt költségvetési források túlnyomó részét.
A szocialista politikus szerint a téli közmunkaprogram csak arról szólt, hogy a Fidesz a választások előtt néhány hónapig munkát adjon az állástalanoknak a szavazatukért cserébe, de tavasz után már nem foglalkoztatnák őket ilyen számban.

Gúr Nándor azt mondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az utóbbi napokban több olyan közmunkással beszélt, akit - állítása szerint - arra akartak rávenni, hogy „különféle eszközökkel igazolja, hogy a Fideszre adja le a szavazatát, mert ha nem teszi, nem lesz munkája”. Kérdésre azt mondta, erre „nincs írásos bizonyíték, de ezeknek az embereknek nincs okuk hazudni”.

Az MSZP alelnöke arra biztatta a közmunkásokat, ne féljenek, ne tegyenek eleget az ilyen fenyegetéseknek, és szavazzanak a baloldalra, mert a kormányváltás a kiskeresetűek javát szolgálja majd: 250 ezer új munkahely jön létre, százezer forint lesz a nettó minimálbér, a szegények rezsije nagyobb mértékben fog csökkenni, és olcsóbbak lesznek az alapvető élelmiszerek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.