Simon-ügy - A képviselő kilép az MSZP-ből és lemond mandátumáról - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2014. február 6., csütörtök (MTI) - Az ausztriai bankszámláján tartott 230 millió forint miatt megvádolt Simon Gábor lemond minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Állítása szerint az összeggel el tud számolni. Mesterházy Attila elmondása szerint a politikus közéleti szerepvállalását megelőző forrásfelhalmozásról van szó, a pártelnök elfogadta Simon neki adott magyarázatát.

 

    Simon Gábor csütörtöki közlése szerint a személyéhez kötődő összeggel el tud számolni, a pénz eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk - rögzítette.  "Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki" - fogalmazott, hozzátéve: minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot vállal és segít.

    Az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottság (ovb) délután tárgyalta az ügyet, az ülésen Simon Gábor nem vett részt. Mesterházy Attila pártelnök a megbeszélésről távozóban elmondta: nem pártpénzről van szó, és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint "nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez", az korábbi forrásfelhalmozás eredménye. A pártelnök közölte: elfogadta Simon Gábornak az ügyében adott magyarázatát. Hozzátette: Simon azt mondta neki, hogy áll a tisztázó vizsgálat elé, segíteni fogja ezeket az eljárásokat, és tudja bizonyítani kijelentéseit. Mesterházy Attila elmondása szerint csütörtökön személyesen beszélt a párt eddigi elnökhelyettesével, és szerinte ennek eredménye, hogy a politikus lemondott minden funkciójáról és kilépett a szocialista pártból, de ha ezt nem tette volna meg, akkor az MSZP vezető testületei hozták volna meg az ugyanilyen eredménnyel járó döntéseket.

    Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője szintén az ovb ülése után azt nyilatkozta: az MSZP vezetése tudomásul vette, hogy Simon Gábor kilép a pártból. A politikus szerint erre azért volt szükség, hogy az ügy ne terhelje az MSZP kampányát, és a pártvezetés is ezt szorgalmazta. Hozzátette: Simon Gábor nem számolt be az MSZP vezetőinek arról, mi a forrása az osztrák bankban tartott 240 millió forintnak.

    Mesterházy Attila korábban, washingtoni útjáról hazaérkezve azt nyilatkozta, megdöbbenéssel fogadta a hírt, amely, ha valóban igaz, akkor Simon Gábornak "nincs helye az MSZP-ben". Arra a kérdésre, hogy más MSZP-s képviselőnek is lehet-e hasonló eltitkolt vagyona, Mesterházy Attila azt felelte, kizártnak tartja.

    Az MSZP országos választási bizottságának egyhangú döntése szerint a párt Kunhalmi Ágnest, az országos elnökség tagját indítja képviselőjelöltként a főváros XVIII. kerületét érintő 15. országgyűlési egyéni választási kerületben Simon Gábor visszalépése után.

    Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerint ha a Simon Gáborról napvilágot látott híreknek csak a töredéke igaz, akkor a szocialista képviselőnek minden közéleti funkcióját, köztük a parlamenti képviselői megbízatását is fel kell adnia és távoznia kell a közéletből. Egy sajtótájékoztatón nyilatkozva kiemelte, hogy az Együtt-PM a korszakváltás elvei mentén jött létre, ami mindenekelőtt a politikai megtisztításáról szól.    Ez viszont elemi módon igényli, hogy aki méltatlanná válik a bizalomra, annak haladéktalanul távoznia kell a politikai életből - hangsúlyozta.

    A Fidesz szerint a legfontosabb kérdésekre, azaz hogy "honnan vannak a százmilliók, mit tudott minderről Mesterházy Attila és az MSZP vezetése és mióta tudják mindezt?", csütörtökön sem kaptak választ a Simon-ügy kapcsán.

    A Jobbik úgy kommentálta Simon Gábor közleményét, hogy az egy vicc, főként a jóhiszeműségre való hivatkozás. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője is felvetette közleményében, hogy honnan van a pénz, mennyi köze van ahhoz az MSZP-nek és hány szocialista politikus rendelkezik még hasonló külföldi számlával.

    Az ügyről a Magyar Nemzet írt először, kedden. Simon Gábor aznap felfüggesztette párttagságát és párttisztségeit.

    Szerdán a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. A megkeresést csütörtökön az Országgyűlésben az elnöklő Jakab István hivatalosan is bejelentette.   Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdai budapesti rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a mentelmi jog felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként indítványozta. 

   Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben az akkori árfolyamon 228 millió forint volt. 

    Simon Gábor az elmúlt évekre vonatkozó adónyilatkozataiban egyetlen esetben sem szerepeltette a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarításait - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

    Az Index arról írt kedden, hogy ugyanaz az osztrák bank finanszírozott egy XVIII. kerületi kötvénykibocsátást, amelynél Simon Gábor szocialista elnökhelyettes számlát nyitott nagyjából akkor, amikor a kibocsátás megtörtént. Simon Gábor 2006-ban a XVIII. kerületben szerzett egyéni parlamenti mandátumot és abban a ciklusban önkormányzati képviselő is volt. Ezzel kapcsolatban Fazekas Géza elmondta: az ügyészség 2012 februárjában hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el, ám a nyomozást tavaly szeptemberben bűncselekmény hiányában megszüntették.   A fővárosi főügyész szerdán elrendelte az ügy felülvizsgálatát - közölte a szóvivő.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.