A Joint Venture Szövetség finomhangolná az adórendszert

Budapest, 2014. június 19., csütörtök (MTI) - A Joint Venture Szövetség (JVSZ) szerint alacsony, egységes társaságiadó-kulcsra van szükség, megfontolandó az iparűzési adó eltörlése, hatékonyabbá kellene tenni a feketegazdaság elleni eszközöket és szükség volna a K+F szabályozás finomhangolására is; szakmai észrevételeit és javaslatait a jogalkotókhoz is eljuttatta a szervezet.

A szövetség közleményében ismerteti: a JVSZ a jelenlegi struktúra egyik fontos problémáját továbbra is a központosítás magas arányában látja, abban, hogy a GDP-hez viszonyítva magas az újraelosztás mértéke. A költségvetés kiadásait figyelembe véve a maximum 3 százalékos hiánymértéket fedeznie kell a bevételeknek, lényeges adócsökkenés csak a kiadási oldal lefaragásával valósulhat meg - írják.

Az egykulcsos jövedelemadóról jelenleg sarkalatos törvény rendelkezik, 2015. január elsejével pedig ki kell terjednie a társasági adóra (Tao) is, a jelenlegi 10, illetve 19 százalékos kulcsot egy kulcs váltja fel. A JVSZ álláspontja szerint az egységes Tao kulcs mértékének versenyképességi szempontból 10 százaléknak vagy ahhoz közeli mértéknek kellene lennie.

A befektetők az iparűzési adót is figyelembe veszik az általános adóterhelés hatásvizsgálatánál, azzal együtt az átlagos adóterhelés 30 százalék feletti, amely kevéssé vonzó. Ezen okból is célszerű az alacsony, egységes Tao kulcs bevezetése, emellett - tekintettel az önkormányzatok feladatainak csökkentésére és adósságkonszolidációjára - megfontolandó az iparűzési adó eltörlése, drasztikus átalakítása is.

A JVSZ munkaanyaga szerint több módon is javítani lehetne a feketegazdaság elleni eszközök hatékonyságát. Javaslataik közül kiemelik: az áfa területen legyen teljes körű a belföldi összesítő lista, uniós szinten pedig érdemes lenne kezdeményezni az EU-s összesítő listákon a szállítói és beszerzői jelentési kötelezettség egyezését annak érdekében, hogy a kontrolladatok használhatóak legyenek. A pénzforgalom területén a banki átutalásos/bankkártyás tranzakciók esetén fontosnak tartanák az illeték eltörlését a készpénzforgalom további jelentős szigorítása mellett.

A JVSZ a prioritások közé sorolja az adóellenőrzések hatékonyságának növelését az állami szervek közötti jobb koordinációval, big data elemzési technikákkal, illetve egy egységes feketelista felállításával, amelyben egy helyen ellenőrizhető a potenciális partnerek előélete.

Mindezekkel párhuzamosan fontosnak nevezik a megbízható vállalkozások ösztönzését is, vagyis, hogy az állami támogatások, közbeszerzések esetén legyen fontos kiválasztási, bírálati szempont az egy főre eső adóteljesítmény.

A szövetség javasolja továbbá az innovációs járulék megszüntetését, vagy legalább a minősített K+F kiadások levonhatóságának visszaállítását.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.