Újévi gombázás

téli fülőke

Már a cím is abszurdum, pedig ma gombákat találtam, amikor – legalábbis a naptár szerint – maximum jégvirágokat gyűjthettem volna. A globális felmelegedés miatt a Kárpát-medence 93 ezer és még harminc négyzetkilométeres kies vidékén is, a sokéves átlagnál sokkal melegebb időjárás uralkodván, mégis reménykedhettem gombában, már csak azért is, mert létezik kimondottan téli gombafajta, a téli fülőke.

A szilveszteri tömeget, az újesztendő tiszteletére elfogyasztott pezsgőt fejemből kiszellőztetendő, 2014 első napja napsütéses délutánján a Fancsika-tavak környékén trappoltam egyet. A természet téli álmát aludta, ám felszínes a szunyókálás, mert barkát láttam, kicsattanó rügyű mogyoróbokrot és gombát.

Mindig eldicsekszem nem mindennapi észleléseimmel, szerzeményeimmel. Büszke vagyok a kertemben karácsonykor szedett újhagymára, szilveszterkor kiásott krumplira vagy az újévkor letépett kelbimbókra.

A Fancsika II. és III. tavakat összekötő csatorna környékét uraló erdőben bóklásztam. Számtalan gombára leltem. Legkomolyabb meglepetést egy vargánya megtalálása jelentette. Láttam szemétgombát és természetesen rábukkantam arra, amit kerestem, a téli fülőkére. Korhadékgomba. Elhalt fatörzseken, tuskókon tenyészik. November, decemberben terem. Kimondottan illatos, jóízű gomba. Be is gyűjtöttem. Hazavittem, megmostam felszeleteltem, és a radiátoron szárítom. Jó lesz majd a valódi hideg napokra.

Élt a természet. Rengeteg állatnyomot, -csapást észleltem, bár őzzel, vaddisznóval nem találkoztam. A Nyírerdő Zrt. etetői tele szalmával, kukoricával, sőt vízközelben számtalan helyen leszórt szalmakupacokra is leltem. A környék vadjai nem fognak éhezni a havas, jeges időben sem.

                                                                               Somogyi Ferenc 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.