A napokban a ferencvárosi pályaudvarról elszabadult egy villanymozdony. Nagy valószínűséggel nem fékezték be kellőképpen. A mozdonyt Soroksáron siklatták ki, nehogy nekiütközzön egy szembe közlekedő vonattal. A gépben komoly károk keletkeztek.
Váratlan helyzetekre régebben szakszerűbben reagáltak a vasutasok. Emlékszem egy esetre, amely még az elmúlt évszázad hatvanas éveiben történt. Egy észak-magyarországi vegyigyárból szabadult el egy tartályvagon. Sajóbábonyból öt kilométeren át egyre komolyabb sebességgel száguldott. A szakemberek a mai napig csodálkoznak, hogy a sajóecsegi kanyar és váltók ellenére sínen maradt, bár a szemtanúk szerint a kocsi erősen imbolygott. Az ecsegi állomás személyzete egyből pirosra állította a szemaforokat, egyenesre a váltókat, értesítette a sajószentpéteri kollégákat, Kazincbarcikáról pedig mozdonyt kértek. Akadt is gőzös. Egy 424-es (szakzsargonban Bivaly-nak becézett) gőzös indult a fékezhetetlen vagon elé. Sajószentpéter előtti hosszabb egyenes szakaszon megállt, s várta a tartály feltűnését. Amikor a száguldó vagon felbukkant, a masiniszta gőzt adott. A lokomotív kerekei kipörögtek, de a behemót gép gyorsulni kezdett. A tartálykocsinál valamivel lassabban haladt, így a szökevény lassan beérte, ütközői hozzáütődtek a mozdonyéhoz. A vezér ekkor lassan lefékezett. Megállás után ráakasztotta a befogott vagont és behúzta a szentpéteri állomásra.
Másfajta tartálykocsis száguldásnak magam is részese voltam. Szakközépiskolából érettségivel felszabadult ifjoncként, a sajóbábonyi gyárban helyezkedtem el. Gépiparis végzettségem okán a TMK-hoz kerültem. A TMK a tervszerű megelőző karbantartás rövidítése, ám munkánk minden volt, csak nem tervszerű. Ami elromlott, azt javítottuk. Amit a „fejesek” megálmodtak, azt megcsináltuk. Ha őrbódéikban fáztak a gyárat őrző rendészek, fűtött bódékat gyártottunk, ha kisvasúti pőrekocsik deszkái korhadtak el, azokat cseréltük. Közben védőitalként vedeltük a tejet (minden nap fejenkét egy litert kaptunk) és szúnyogok elleni védekezésként a „dekkest”. A dekkes higított ipari szesz. Kollégáim nem vitték túlzásba a vizezést, így az elegy alkoholfoka 70-80 százalék között mozgott. Igazán ütős védőszernek bizonyult. Akadt munkatárs, akit negyvenéves korában gyomorfekéllyel százalékolták le. Egy vizespohár enyhén higított szesz után három napig úgy égett a gyomor, mint a pokol tüze.
Egy alkalommal vasúti tartálykocsikba történő hullámtörők behegesztését kaptuk feladatul. Azért volt szükség rájuk, mert a szállított folyékony halmazállapotú anyagok, a vonat fékezésekor vagy gyorsulásakor hullámoztak, a vagon egyik végéből a másik végébe tolultak, jó nagyokat lökve a szerelvényen. A hullámtörő alumíniumgátak a gyár negyvennyolc kocsit számláló flottájába kerültek bele. Egy gőzös naponta felcipelt hozzánk egy-egy darabot, mi pedig argon védőgázas hegesztési módszerrel elvégeztük a feladatot. A vagon mozgatását helyben pajszerrel oldottuk meg. Egyetlen ilyen feszítővassal egy ember odagurította a tíztonnás tankert, ahova akarta. A munka befejezése után elvileg meg kellett volna várni a gőzös megérkeztét, de gyakran csak a munkaidő befejezése után tette tiszteletét. Mivelhogy minden tartálykocsi kézifékezősen készült, egy idő után eluntuk a gőzösre várást, magunk kezébe vettük a dolgok irányítását. Mind a négyen, mert ennyien szereltük a hullámtörőket, bár véleményem szerint két melós is röhögve elvégezte volna, felkapaszkodtunk a tartályra. Persze először a leggyorsabb lábú pajszerrel betolta, majd futva utánunk kapaszkodott. Egy tekerte, oldotta a féket, így a gyár vágányain szépen legurultunk az öltözőig. Így a hegesztés helyszíne és öltöző közötti több mint két kilométeres távolságot alig három perc alatt tettük meg. Amit csináltunk, abszolút szabálytalan, ám a vasutasoknak tetszett a dolog, mert akkor késő délután már nem kellett felmenniük a gyár felső csücskébe, így ők is hamarabb végezhettek. Rendszer lett belőle. A „sínbohócok” a gyár területén fél négy körül leállítottak minden vasúti mozgást, hogy a tartálykocsival akadálytalanul leérhessünk.
Rég volt, talán igaz se volt.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás