A széteső Lajos

Fejétől bűzlik a hal. – áll a vélemény Pesten a Szabadság téri emlékműre graffitizve. Természetesen nem egy dévérkeszeg rothadó testrészének orrkeserítő, átütő erejű szagáról van szó.

Egyet értő bólogatásokkal kísérten, egyre többen kezdik érteni az állítás valódi értelmét. Az sem titok, hogy az országot vezető pártelnöknek címezték, s vonatkozik pártos pereputtyára is.

Vasárnap az újpesti országgyűlési képviselőválasztáson nagyon kikapott a Fidesz. Ha a kormánnyal szembeni dagadó elégedetlenség eddigi megmozdulásai nem voltak elegendőek, az időközi voksolás (amúgy várható) végkimenetelét illene végre komolyan venni, végre elgondolkozni a hogyan továbbról. Két dolgot tehetnek: vagy végre visszatérnek a demokratikus alapelvekhez, vagy lemondanak.

Jelen állás szerint egyikre sem hajlandók. Makacs öszvérként törtetnek, tudomást sem véve a valódi többség egyre egyértelműbb jelzéseiről. Arra sem veszik a fáradságot, hogy vezetői kissé visszafogottabban viselkedjenek. Az össze-visszanyilatkozó pártvezető, a facén észt osztó, piszkos szájú dojcstomin át, a fémkupakokról zagyváló Kósáig, széles a paletta.

Apropó, Kósa! Debrecen volt polgármestere teljesen elvesztette önkontrollát. Még nem tudni, a Városházán mit hagyott. Lehet, a polgármesteri székben őt követő szegény Papp László, szekrénynyitogatás közben kidőlő csontvázak sokaságára lesz kénytelen rámeredni. Csak azért nem fog szólni senkinek, mert a betyárbecsület, a „mi kutyánk kölyke”, „majd elsimítjuk”, meg a pártfegyelem kötelezi, míg Kósa maga a pártfegyelem – ha másokról van szó, miközben a pártfegyőr manapság úgy viselkedik, mintha eszét vesztette volna. Tegyen vagy mondjon bármit, teljesen (ön)kontrollálatlanul teszi. Arra sem veszi a fáradságot (a cikkben ez a kifejezés már másodszor fordul elő, s nem véletlenül, jelezve: őt mennyire nem érdekli az őt megválasztók), hogy saját korábbi megnyilvánulásait visszanézze, -hallgassa. Hogyan lehet hiteles egy politikus, aki már sokadszor nyilatkozza ellenkezőjét két héttel korábbi állításainak? Elmúlt az az idő, amikor jópofizásból, dakota vicc szintű szellemességekből, zsebre vágott kézzel, a „nép nyelvén” elmondott semmit mondó beszédekből tőkét lehetett kovácsolni. Sokkal több kell.

Újabban szociális érzékenysége is cserbenhagyja. Dubajba utazik szabadságra (bár tagadja), hogy onnan átruccanjon a „szomszédban”, Új-Zélandon koncertező Rolling Stones koncertre. Egyedül vonult világkerülő pihenésére és mégsem. Feleségét ugyan nem vitte, de kabinetfőnökét igen, aki persze nő. Társul még két Halászt (apját, fiát) fogadta. Tessék mondani: a magánútnak elkeresztelt kiruccanásra miért kell a kabinetfőnök? Ez még csak az egyik rejtély. Miért abban az időpontban forgatott a Debrecen Tv Ausztráliában? Véletlen? Onnan egy ugrás az örök tavasz szigete. Kósa nem tagadja a forgatócsoport útját. Valami közös projektről fémkupak szintűen nyilatkozott.  A tévé munkatársai elkísérik útjaira és felveszik a vele történéseket. Vonatkozik a magánutakra is?

Ez a Dubaj kontra Zéland úri passzió túra mennyibe fáj az adózóknak?..., mert Kósa nem megtermeli a reá valót, hanem az újraelosztásból részesül. Csak a „Gördülő Kövek”-en csápolás három napja annyiba került, mint egy minimálbéren bejelentett munkavállaló egész éves jövedelme. Honnan van ennek az embernek annyi pénze, amikor éves vagyonnyilatkozataiban csak tartozásokat tüntet fel?

Félre ne értsék! Mindenki azt csinál, amit akar. Ha Kósa Lajos megfelelő visszafogottsággal üdül, a kutya nem háborog a tényen. Ez a főúri rongyrázás azonban számtalan választópolgár zsebében kinyitja a bicskát. Már elfelejtette, mit mondott az önkormányzati választások utáni kampányértékelő pártértekezleten? Csak alázat, a szolgálat, a szerénység és a munka segítségével lehet az emberek bizalmát megőrizni… Ez a nyilatkozat sem több egy hónaposnál! Erre mit tesz? Dubajozik. Elvakultságában teljesen lejáratja magát. Ha csak magával teszi, a kutyát sem érdekli, de esetében sokkal többről van szó. Úgy kezd viselkedni, mint egy fékevesztett magyar nábob. Lassan párttársainak is „gáz” ez az ember. Ráadásul magatartása, zagyvaságai Debrecenre nézve is károsak, hiszen akárhányszor megnyilvánul, a sajtó nem felejti el hozzátenni: a cívisváros polgármestere volt, ami egyre kevésbé hízelgő az ország második legnépesebb településére. Kósa (s erről már volt szó) következetesen megfeledkezik választóiról, kiknek bizalmából, támogatásával kerülhetett parlamenti székbe. Semmibe veszi őket. Lesz még ennek böjtje.

Kósát Orbánnak kellene gatyába rázni, méghozzá a párt, a választók, saját és Lajos érdekében is. Mindenkinek fontos, hogy megint egy normális (mert – kedvenc jópofaságnak beállított mondásával élve - mostanság tömegesen gurulnak tőle a gyógyszerek) Kósa politizáljon, ha már mindenáron ily módon próbálja a tejbe valót megkeresni. A „mókuskerékből” önként ki is lehet lépni és valami polgári foglalatosság után nézni (bár esetében eléggé valószínűtlen), mint megvárni a dicstelen bukást. Jelenleg sokan (kár)örülnének politikai süllyesztőben történő eltűnésének.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.