Lassan, kissé álmos hangulatban indult az NB I. A férfi kosárlabda alapszakaszának utolsó mérkőzése mindkét csapat részéről, pedig sem a vendéglátó Oroszlánynak, sem a debreceni vendégeknek nem volt mindegy a végeredmény. A negyedik negyed után viszont hét pontos győzelmet írt a jegyzőkönyv, ami a rájátszásban pályaelőnyt jelent a 4-ik helyen álló DEAC-nak. Eredmény: 76-83.
Kiegyenlítetten indult a játék, de az első három perc pontszegény alakulása után begyorsítottak a csapatok, szórták a kosarakat, bár debreceniek távoli dobásai rendre sikertelenek voltak. Az első negyed végén 22-22 állt az eredményjelzőn.
A második negyed egyértelműen DEAC előnyt hozott, a masszívabb védekezésnek és a gyorsabb támadásoknak köszönhetően 11 ponttal többet dobtak mint az oroszlányiak. Elsősorban Drenovac parádézott, de egy-egy triplával kivette a részét Neuwirth Bence és Kovács Ákos is. Ekkor az állás 40-51 volt.
A hosszú szünet után a vendéglátók összeszedték magukat, és bár mindkét oldalon sok volt a sikertelen dobás, a betalált labdák a Oroszlány javára billentették a negyedet, ezt a játékszakaszt 21-13-ra megnyerték a piros-fehérek, a 11 pontos debreceni előny 3 pontnyira apadt: 61-64.
A negyedik negyed azonban ismét a DEAC-é volt, mint ahogy oly gyakran előfordult már, a mérkőzés végére beleerősítettek Pethő Ákos fiai, és egy 15-19-es pontaránnyal bebiztosították a rájátszás szakaszban lévő pozíciójukat. Végeredmény: 76-83.
A mérkőzésen kiemelkedősen teljesített Osztojics és Drenovac, de dicséret illeti Andersont és a fiatal Kovács Ákost is. A debreceniek különösen jobbak voltak ellenfelüknél a 2 pontos dobásokban, sajnos a triplák viszont csak mintegy fele százalékban voltak sikeresek vendéglátójuknál: 31%-16%.
Következik a rájátszás, a debreceniek a zalaegerszegi gárdát fogadják.
B.A.
OSE Lions – DEAC 76-83 (22-22, 18-29, 21-13, 15-19)
OSE: BISHOP 20/9, WILSON 25/12, TAKÁCS 15/6, Csuti, Dickerson 11 csere: Ruják 5, Werner, Balsay.
vezetőedző: Virginijus Sirvydis
DEAC: ANDERSON 11/3, Mócsán, DRENOVAC 20, Williamson 6, OSZTOJICS 23 csere: Pongó 7, Kovács 6/6, Hőgye 2, Neuwirth 3/3.
vezetőedző: Pethő Ákos
Pethő Ákos: Örülök, hogy a megbeszéltek szerint úgy kezdtük a találkozót, ahogy azt kell, és ahogy azt a mérkőzés rangja megkövetelte. A második és a harmadik negyed elején a hibáinkkal magunkra húztuk az ellenfelet, akik a fanatikus közönségüktől hajtva mindig vissza tudtak jönni a mérkőzésbe. A végjátékban volt két kulcsmomentum, amivel megnyertük a meccset, gondolok itt Mócsán szerzett labdájára és abból a gyorsindításra, illetve egy támadással később Osztojics és Drenovac kapcsolatára. Nagyon várjuk már a rájátszást, boldogok vagyunk, hogy hazai közönség előtt kezdhetjük meg a negyeddöntőt, bízom benne, hogy a sokan fognak minket buzdítani a helyszínen.
Danilo Ostojics: Gratulálok az Osénak, sok sikert kívánok nekik sajnos a playoutban. Büszke vagyok a csapatra, hogy úgy fejeztük be az alapszakaszt, ahogyan akartuk. Az ünneplésre most nincs idő, mert kezdődik a rájátszás. A mai meccsen voltak jó és rossz pillanataink, de a végén jó karaktert mutattunk, és győzni tudtunk.
Új hozzászólás