MLSZ - Felmentették Nyilasi Tibort és Róth Antalt, Both József is távozik

Budapest, 2014. január 21., kedd (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfőn felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, Róth Antal U21-es vezetőedzőt, továbbá kezdeményezte Both József szakmai-képzési igazgató, valamint a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését.

 

    Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint "a felmentett személyek mindegyike elhagyja az MLSZ-t, kivéve a hetvenszeres válogatott Nyilasi Tibort, akinek munkájára a továbbiakban más területen, a labdarúgás népszerűsítésében számít a szövetség". "Bár az elmúlt három évben a korosztályos válogatottak játékszínvonala és eredményessége egy-egy mérkőzésen vagy tornán időnként elfogadható és reménykeltő volt, de kiváló eredménnyel járó lényeges vagy tartós változás a megelőző időszakhoz képest nem történt" - áll az MLSZ indoklásában.

    Két szakember, a júliusi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatottnál dolgozó Mészöly Géza és Pisont István maradhat a posztján "tekintettel a felkészülésre rendelkezésre álló idő rövidségére".

    Vágó Attila, a női nemzeti együttes szövetségi kapitánya lemondott posztjáról. Az MLSZ a válogatott gerincét adó klubok és a szakvezető viszonyának megromlására hivatkozva tudomásul vette Vágó távozását.

    "Az MLSZ a megüresedő tisztségekre várhatóan a következő, februári elnökségi ülésen, és az azt követő napokban jelöli ki az új szakembereket, akikkel szemben magas elvárásokat fogalmaz meg a magyar labdarúgás fejlődése érdekében" - olvasható az MLSZ állásfoglalásában.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.