A Fidesz vezet, a Jobbik a második, az MSZP gyengült

Budapest, 2014. június 19., csütörtök (MTI) - Az Ipsos legfrissebb felmérésében a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, a Jobbik a második legerősebb, az MSZP támogatottsága csökkent, de a baloldalon még mindig a legnagyobb.

Az Ipsos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: az európai parlamenti választások eredménye lényegében csak az MSZP támogatottságán hagyott nyomot. A kutatócég felmérése szerint elmúlt egy hónapban 11-ről 8 százalékra csökkent a szocialisták tábora a választókorú népességben. Ugyanakkor, mint hozzátették, a baloldali ellenzéken belül továbbra is az MSZP-nek van a legtöbb híve, a Demokratikus Koalíció (DK) - 1 százalékpontot javítva - 4 százalékot tudhat maga mögött, míg az Együtt-PM-et - akár a múlt hónapban - 2 százalék támogatja. A felmérés szerint az LMP tábora a teljes lakosság körében 3 százalékos.

A Fidesz táborának nagysága nem módosult az elmúlt hetekben, továbbra is 37 százalékos, így - mint írták – „óriási fölénnyel vezeti a rangsort”. A Jobbik támogatottságának aránya sem változott, 12 százalékon maradt. „Most már egyértelműen a nemzeti radikális párt a második legerősebb politikai erő” - fogalmazott a közleményben az Ipsos.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 57 százalékon áll, a Jobbik 18 százalékon. A szocialisták 10 százalékot érnek el az aktív szavazók csoportjában, a DK 6, az Együtt-PM 4 százalékot. Az LMP ismét a bejutási küszöb környékén áll, a biztos szavazók 4 százaléka támogatja.

A közvélemény-kutató cég a közleményben kitért arra is, hogy a baloldali pártok együttesen a társadalom széles rétegeit elérik, de még így is van néhány csoport, akikhez alig, nagyon gyengén kötődnek. Az MSZP például a fiatalok - 20-as, 30-as korosztály - körében 3-4 százalékra számíthat. Az idősebbeknél viszont nagyobb a szocialista párt támogatottsága: a 65 év felettiek körében 20 százalékos.

A Jobbik nem csak országosan előzi meg az MSZP-t, hanem a társadalmi csoportok többségében is. A fiatalok körében kifejezetten nagy a Jobbik előnye a szocialistákkal szemben: 18, illetve 4 százalékon állnak. Az MSZP két társadalmi közegben tud a Jobbik elé kerülni: a 60 év felettiek körében, valamint a fővárosban - írta az Ipsos.

A DK is inkább az idősebb korosztályban talál támogatókat, az 50 évnél idősebbek 6, a náluk fiatalabbak 2 százalékára számíthat. Az Együtt-PM viszont inkább a húszas-harmincas éveikben járók között rendelkezik átlag feletti, 4 százalékos táborral.

Mindhárom baloldali párt a fővárosban a legerősebb, míg a falvakban a leggyengébb. Ez egyben azt is jelenti, hogy a községekben lényegében csak a Fidesz és a Jobbik van jelen, a többi pártnak - ideértve az LMP-t is - csak 1-3 százalékos tábora van - olvasható az Ipsos közleményében.

A közvélemény-kutató június 6-13. között ezer felnőtt, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár megkérdezésével készítette a kutatást.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.