Mint egy nagy óvoda: Halász Judit koncert

A debreceni fellépésen

Több gyermekes apukaként rendszeresen járok Halász Judit koncertjeire. Most is elkísértem a családomat, feleségemet, hét éves Bence fiamat és öt éves Lilla lányomat.

Útközben azon gondolkoztam, miért teszem ezt ily szívesen, amikor a Verdák, vagy A Mignonok sokadik részére már nem nagyon tudnak elrángatni. Talán azért, mert az animációs csodák rendszeresen lehúznak engem, mint családapát. Látom benne a sunyi üzletet. Gondolok itt verdás tollra, tányérra, mignonos éjjeli lámpára, amit úgyis megveszek gyermekeimnek, még ha kérész életűnek bizonyulnak is a hétköznapi életünkben.  Halász Judit meg, mindenfajta hátsó szándék nélkül, negyven éve van nekünk, és dalain legalább három generáció nőtt fel.  Aki meg azt gondolja, hogy az elhangzó nóták a 4-6 évesek zenei igényét elégítik ki, az nagyon téved.  Halász Judit, Bródy-, Cipő-, Weöres-, Tolcsvay-dalokat, énekel igényesen, mint mindig. A mostani gyermeknapi koncert külön érdekessége volt, hogy a nézőtéri fényt nem húzták le. Ezáltal az egész rendezvény átalakult egy hatalmas óvodává, ahol a gyerekek, boldogan, táncolnak, labdáztak vagy sétafikálnak a széksorok között. Ez cseppet sem rontott a koncert élvezhetőségén. Sőt….

Végül néhány érdekes információ a művésznőről, amit kevesen tudnak.

1960-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.

Gimnazista korában első osztályú minősítésű lovasként tagja volt a magyar ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, a felnőtt országos bajnokságon pedig harmadik helyen végzett, és megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után (1964) a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Alig töltött ott fél évet, amikor Várkonyi Zoltán a budapesti Vígszínházba hívta, és a következő évadtól leszerződtette. Azóta is a Vígszínház tagja.

Közel negyven filmben (Szabó István, Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Székely István, Rózsa János, Jancsó Miklós és mások filmjeiben), számtalan tévéjátékban szerepelt.

A gyerekek megválasztották (Magyarországon elsőként) a lengyel gyerekek által alapított Mosoly-Rend Lovagjának, amelyet elsők között II. János Pál pápa és Peter Ustinov is megkapott. A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a Halhatatlanok Társulatának.

Dalaiból sok ezer koncertet adott Magyarországon. A Vígszínházban már hagyomány, hogy minden karácsony előtt három vasárnapon is énekel, nem csak gyerekeknek.

Két civil alapítvány is megtisztelte elismerésével. A kecskeméti Európa Jövője Egyesület, Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjban, a móri Aphelandra Alapítvány a humanizmus eszméjét megvalósító alakításaiért Aphelandra díjban részesítette.

Halász Juditot és Presser Gábort 2003 végén nevezte ki az UNICEF Magyar Bizottság jószolgálati nagykövetté, és azzal a feladattal bízta meg őket, hogy képviseljék a gyermekek ügyét, legyenek az UNICEF és a világ gyermekeinek szószólói Magyarországon. 

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.