A vírushelyzet és a járványügyi intézkedések mindannyiunk életét jelentősen befolyásolják. Tudjuk és érezzük, hogy ez az új helyzet mindenkitől alkalmazkodást kíván. Dr. Fodor Szilviával, pszichológus, egyetemi adjunktussal arról beszélgettünk, hogy a tanulókra milyen hatással van az online oktatás és a hosszú ideje tartó bezártság. A szakember azt is elárulta, hogy mire kell különös figyelmet fordítani ebben a helyzetben és a korlátozások feloldása után.
- Milyen hatással vannak a diákokra a járványügyi szigorítások?
- Szakmailag és szülőként is azt látom, hogy a tanulók, főleg a középiskolások nagyon elfáradtak, és rendkívül nehéz jól kezelniük ezt a helyzetet. A tizenéveseknek különösen fontosak a társas kapcsolatok. A barátokkal, kortársakkal töltik szabadidejük nagy részét, ez a személyiségük formálódásában is jelentős szerepet játszik – ennek hiánya nagyon megnehezíti a helyzetüket. Emellett a tanulási folyamatra is jelentős hatással van az online oktatás. Egyrészt persze van sok előnye, hiszen az információátadás során több szempontból nagyon jól használható és a mindennapokba abszolút beépíthető ez a forma, a hagyományos oktatáshoz képest újszerű lehetőségeket kínál. Továbbá az online jelenlét miatt rengeteg erőforrást meg lehet spórolni, elég akár a felhasznált papírokra, vagy az utazással eltöltött időre gondolnunk. A személyes kapcsolatot viszont nem pótolja. Nemcsak arról van szó, hogy hiányzik a találkozás, a beszélgetés és az egymáshoz kapcsolódás, de a tanulásnak is része a személyes jelenlét, a kötődés. Emiatt a tanulási folyamat is gátolt, pl. a tanár gyakran a nem verbális jelekből látja, hogy érti-e a diák a tananyagot, követi-e a magyarázatot – ez például hiányzik a digitális oktatásból. Az általános iskolásoknak a jelenlegi helyzet nem befolyásolja számottevően a mindennapjaikat. Ők még járnak iskolába, bár tavaly tavasszal ők is hasonló nehézségekkel néztek szembe. Természetesen rájuk is vonatkoznak a szabályozások pl. a maszkviselés, de azt már többé-kevésbé megszokták. Nekik még nincsenek olyan téthelyzetben lévő feladataik (felvételi vagy vizsga), mint a középiskolásoknak, vagy az egyetemistáknak, így a rajtuk levő nyomás is kisebb. A középiskolások körében azt tapasztaljuk, hogy a célirányos elképzelésekkel rendelkező, motivált tanulók tulajdonképpen profitálnak ebből a helyzetből, hiszen jobban tudnak azokra a tantárgyakra koncentrálni, amelyek őket érdeklik és számukra fontosak. Viszont a többségnek életkorukból vagy élethelyzetükből adódóan még nincs kiforrott elképzelése és tanulási célja, ők hajlamosak elveszni ebben a szabadságban, ami hirtelen rájuk szakadt.
- Csaknem egy éve tart a bezártság. Hogyan hatott ez rájuk kezdetben és hogyan változott az elmúlt egy évben?
- A tavalyi első hullám sokkoló volt, mégis volt a diákokban egy euforikus érzet. Tavasz volt, többet lehetett kint lenni és nem kellett iskolába járni. Az első hetekben ezt a legtöbb diák kifejezetten élvezte. Persze már akkor is jelentős különbségek voltak közöttük, hiszen pl. az érettségizőknek, felvételire vagy nyelvvizsgára készülőknek jelentősen megnehezítette a feladatát az online oktatás, de a többség lazán kezelte. Szeptemberben a legtöbben lelkesen várták a tanévkezdést, de lehetett tudni, hogy az nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt. Két hónap elteltével újra bekövetkezett a tantermen kívüli oktatás, ami azóta is tart. Tél vége, tavasz van, kijárási korlátozás lépett életbe, fizikailag is be vannak zárva a fiatalok – ráadásul nagyon sokat ülnek számítógép előtt – egyre nehezebb motiválni őket. Fontos megemlíteni, hogy sokan élnek olyan körülmények között, ahol az online felületekhez való hozzáférés nem adott. Nagyon jó kezdeményezések indultak: több helyen gyűjtöttek vagy vásároltak számítógépeket és tableteket ezeknek a gyerekeknek, de azt sokan nem tudták használni. Egy hátrányos helyzetű régióban ráadásul a tanulási és a szociális tevékenységek összefolynak. Az alapszintű szükségletek minimális kielégítettsége meg kell, hogy legyen ahhoz, hogy egyáltalán lehessen tanítani őket. Ebben a szituációban ez hatványozottan jelentkezik, és sok esetben sajnos nem megoldott – több ezer tanuló van ebben a helyzetben.
- Mi az, amit a legnehezebb megszokni, elviselni?
- Egyértelműen a társas kapcsolatok átalakulása. Egy kutatásban egyszer megkérdeztük a középiskolásokat, hogy miért szeretnek iskolába járni és nagyjából kilencvenöt százalékuk azt válaszolta, hogy a közösség, a barátok miatt. Ez jól mutatja a társas kapcsolatok iránti igényt, a kapcsolódás fontosságát. Ugyanakkor már az utóbbi öt évben is nagyon erős volt a kapcsolatok online platformra való átterelődése, aminek bár sok előnye van, a vesztesége is jelentős. Kevésbé van lehetőségük a fiataloknak a szociális készségek hétköznapi alkalmazására, mivel nem gyakorolják, hogy hogyan tudnak egymáshoz személyesen kapcsolódni; emojik nélkül, nem online módon kommunikálni. Erre az amúgy is kétes tendenciára ez a helyzet nagyon ráerősített. Ha visszatérünk a régi kerékvágásba, sokkal több figyelmet kell majd fordítani a társas-érzelmi készségekre és ezek tanulására, alkalmazására.
- Lehet maradandó hatása ennek a helyzetnek?
- A krízishelyzetekben egy kritikus pont, hogy meddig tart maga az állapot. Mivel már hosszú ideje velünk van ez a járványhelyzet, biztosan lesz maradandó hatása – jó és rossz értelemben egyaránt. Pozitívum pl. hogy bár kényszerből, de megtanultunk új eszközöket használni az oktatásban, ennek van olyan része, amit érdemes megtartani. Emellett sokaknak több idő jutott olyan tevékenységekre, amikre eddig nem volt lehetőségük. Ugyanakkor hatalmas frusztráció van mindenkiben, aminek következménye lehet az agresszió vagy a regresszió. Akár kifelé adjuk ezt a belső feszültséget, akár befelé, egyik se szerencsés. A fiatalok ebben a helyzetben rendkívül hajlamosak az utóbbira, visszasüllyedve ezzel egy korábbi életkorra jellemző működésmódba a bezártság hatására. Egy ilyen regresszív állapotban nem várható el az érett és felelősségteljes viselkedés, erősödik a gyerekszerep, így kiszolgáltatottá vagy lázadóvá válnak. További probléma, hogy aki eddig is izoláltabb volt, az most különösen ki van téve annak, hogy még inkább befelé forduljon – veszélyes ez a fajta kimerültség rájuk nézve.
- Mit tehetnek a pedagógusok és a szülők, hogyan segíthetnek a gyerekeknek ebben az időszakban?
- A szülők és a tanárok is elfáradtak már ebben a helyzetben, emiatt nem könnyű helytállniuk. Mindenképp fontos, hogy a mentális jóllét irányába kell eltolni a hangsúlyt. A teljesítményközpontú fókusz mellett az oktatás során is nagyobb teret kell adni az egyéni szükségletek, érzelmek kifejezésének; a kapcsolatokra, a kommunikációra pedig kiemelt figyelmet kell fordítani. Érdemes felállítani a határokat térben és időben egyaránt. A tanítás során is szükséges a szabályok megfogalmazása és egyértelművé tétele, de az egyéb munkaformákban is fontos lehet meghatározni pl., hogy bizonyos tevékenységeket hol és milyen időintervallumban végzünk. Emellett ki kell használni azt, ami van: a természetet és a családdal való együttlétet. Sokat számít továbbá a mentális jóllét szempontjából, ha úgy érezzük, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Ez egy alapvető emberi késztetés, és nagyon rossz hatást gyakorol a lelki életünkre, ha nincs meg. Ha megszűntek azok, amik eddig értelemet, célt és keretet adtak a mindennapjainknak, találjunk valamit helyettük. A fiataloknak is tudunk segíteni, hogy találjanak valamit, ami nekik fontos; és hasznos, értelmes tevékenység lehet – pl. megtanulni valami újat, még ha csak hobbiszinten is.
- Mire lehet számítani, ha feloldják a korlátozásokat? Várhatóan mennyire lesz könnyű vagy nehéz újra közösségbe menni?
- A társas, szociális készségekre sokkal intenzívebb figyelmet kell majd fordítani az iskolákban. A hiányából fakadóan érezzük és látjuk a fontosságát a mentálhigiénés jóllétnek. Régóta tudjuk, hogy erre figyelni kell, de a gyakorlatban még csak elvétve jelenik meg a tanulói jóllét, mint kiemelt cél. A járvány utáni időszak, a visszatérés egy jó lehetőség lesz arra, hogy a tudás átadása mellett a személyiség fejlesztésére is több időt és energiát fordítsunk. Kulcsfontosságú a reziliencia növelése, hogy mihamarabb vissza tudjuk nyerni a régi, jó mentális állapotunkat. A tanítást biztosan nem lehet ott és úgy folytatni, mint a tantermen kívüli oktatás előtt – újra kell tervezni az alapvető célokat és eszközöket. Számítani lehet rá, hogy sok gyerek hatalmas lemaradással fog visszatérni a hagyományos oktatásba. Nem lesz egyszerű feladat kitalálni, hogy hogyan folytassuk a járvány után.
A közösségépítés elősegítéshez hasznos lehet a pedagógusoknak az alábbi linken letölthető feladatgyűjtemény:
http://www.unitedway.hu/vegre-egyutt-51-gyakorlat-az-ujrakezdeshez/
Hreskó Anita
Új hozzászólás