Március 15. - Jobbik: Orbán Viktor kiállította saját kormánya bizonyítványát

Budapest, 2014. március 15., szombat (MTI) - A Jobbik álláspontja szerint Orbán Viktor kormányfő március 15-i beszédében kiállította saját kormánya bizonyítványát.

 

    Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője szombaton azt közölte az MTI-vel: miközben a miniszterelnök arról beszélt, hogy mindent elvégeztek, "az országban milliók számára nem biztosított a tisztes megélhetés, négy év alatt sem sikerült rendet teremteni, és az országot a szakadék szélére juttató politikusokat sem számoltatták el".   A Jobbik szerint nem a tisztes munka és a biztos fedél megléte, hanem éppen annak hiánya miatt hagyta el az országot félmillió ember, s ők sok esetben a devizahitel-válság megoldatlansága miatt kényszerültek arra, hogy más országban keressék boldogulásukat. A szóvivő a közleményben azt írta: a munkahelyteremtés manipulált statisztikái mögött közmunkában és külföldön dolgozó emberek állnak, az államadósság nőtt az elmúlt négy évben és még mindig családok tömegei állnak a kilakoltatás szélén.   "Ha a Fidesz ennyire volt képes, a Jobbik programjában előrevetíti a valódi nemzeti képviseletet és a szebb jövőt" - fogalmazott Dúró Dóra.

    A kormányfő szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen a Múzeumkertben tartott állami ünnepségen az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: "megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni". Azt is megmutatták - folytatta -, hogyan lehet "felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját". A miniszterelnök szerint ha ma, 166 év után "felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára", látható, hogy "egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk", amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. 2010 óta azért dolgoztunk, hogy ide megérkezhessünk, és "mindent elvégeztünk, amit kellett és amit lehetett" - tette hozzá Orbán Viktor.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.