Magyar diadal Belgrádban – közel az Eb

Sallai Roland ünnepli a gólszerző Varga Barnabást  Fotó: MLSZ

Marco Rossi nemzeti tizenegye már korábban is megannyiszor bizonyította, hogy igazán nehéz ellenfelek ellen sem remegnek meg a lábak. Csütörtök este újfent megmutatták a magyarok, hogy ez a csapat igazán méltó a világelithez: Szerbia–Magyarország 1-2.

Belgrád, Rajko Mitic Stadion, s jó pár száz ifjú szurkoló, futballszerető gyerek. A szerb hangulat ezúttal elmaradt, hiszen a vendéglátók zárt kapus büntetést kaptak. Minden lehetőség adott volt, hogy a magyar csapat diadalmaskodjon Délvidéken. Szoboszlai Dominikék pedig büszkén vonultak ki az aréna gyepére, majd énekelték hazánk nemzeti Himnuszát. Mindezt követően pedig útjára indult a labda, hogy eldőljön, ezen az összecsapáson ki szerzi meg a három pontot a tabellán, ami a kontinensviadalon való részvétel szempontjából rendkívül fontos. Az első vagy a második? A magyarok vagy a szerbek? A játék kezdeti képe alapján úgy tűnt, a hazaiak minden erejükkel azon lesznek, hogy ellehetetlenítsék vendégeiket. Ez a terv a tizedik percben be is ért, hiszen szerb Milinkovic-Savic akciót követően Szalai Attila próbálta kikanalazni a labdát a kapu elől, ám a játékszerhez szerencsétlenül ért, az pedig begurult a magyarok hálójába: 1-0.

Egyre nagyobb elánnal küzdöttek a mieink, rendre sikerült megközelíteni a szerbek tizenhatosát, illetve a kaput. Az első félidő hajrájában pedig ziccerek sora következett. A harmincnegyedik percben már a jég is megtört, második esélyből Varga Barnabás célzott hibátlanul, ezzel egyenlővé téve a küzdelem állását. Alig kettő perc telt el, amikor Lang Ádám keresztpassza érkezett néhány méterre a kaputól, a labdával tökéletes összhangban pedig érkezett Willi Orbán is, majd védhetetlenül bombázott a hálóba: 1-2. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez volt az utolsó mozzanat a mérkőzésen, amely talpra ugrasztja a szurkolókat a magyar képernyők előtt. Ez lett ugyanis a végeredmény. A Rossi-csapat bezsebelte a három pontot, és immár nem pontegyenlőséggel, hanem egyértelmű előnnyel vezeti selejtezőcsoportját.

A folytatásban még egy szeptemberi találkozón lépnek pályára Dibusz Dénesék, mégpedig vasárnap a csehek ellen, barátságos összecsapáson, a Puskás Arénában. Október 14-én aztán a szerbek érkeznek Budapestre, ismét Európa-bajnoki megmérettetésen.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.