Készülnek a lokista lányok

Sikerült az MTK-t legyőzni  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler kézialakulatánál javában tart a felkészülés. A válogatottak és az Eb-győztes junior lányok is visszatértek a cívisvárosba. A piros-fehérek már az első edzőmeccsen is túl vannak az új érkezőkkel.

Nehéz szezon előtt áll a Vasutas női kézigárdája. A hazai bajnokságon túl ezúttal a Bajnokok Ligája küzdelmei is várnak majd Szilágyi Zoltán tanítványaira. Épp mint várhatóan a szezon tehát, a felkészülés sem hétköznapi. Annál inkább nem, hogy nemrégiben a kontinens trónjára ülhettek a magyar junior válogatott lányai, Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti vezetése alatt. A csapatnak tagja volt a Loki felnőtt alakulatának oszlopos tagja, Csernyánszki Liliána, a nagyok közt is járatos Panyi Anna, Makó Zoé, illetve Kostyó Panni. Ők, akárcsak a felnőtt nemzeti alakulat tagjai visszatértek már a csapathoz, amely első felkészülési összecsapását is megvívta. Az ellenfél a fővárosi kék-fehér alakulat, az MTK volt, amely igen erős gárdáját 30-31 arányban verték a debreceniek. A Loki az augusztus végéig tartó felkészülési menetben kétszer a Fradival is találkozik, legközelebb július 28-án, a Hódosban.

A Debrecennél több kulcsjátékos is sérült, ám az információk szerint Hornyák Dóra rehabilitációja remekül halad, akárcsak Mariana Costa arcsérülésének gyógyulása is, a fiatal beálló Juhász Kata pedig elkezdte a rehabilitációs munkát.

Ami a menetrendet illeti, a szeptember 9-10-i hétvégén máris nemzetközi porondra lép a csapat, hazai pályán, a Savehof alakulata ellen. A csoportban a piros-fehérek összekerültek a Győrrel, velük először egy héttel a nyitány után játszanak majd a cívisvárosi lányok, idegenben. Apropó, BL. A legrangosabb európai kupasorozat több változást is hoz majd a debreceni kézilabda évében. Lehetőség lesz majd kombinált bérletet vásárolni, amely a hazai sorozatokra és a nemzetközire egyaránt érvényes lesz. Illetve az ülésrend is jelentősen átalakul, hiszen a jelenlegi álláspont szerint a b-közép szélre költözik a lelátón. Emiatt a döntés miatt a szurkolótábor és a klub vezetősége között némi verbális vita alakult ki, mindkét fél közleményben közölte álláspontját, ám az indulatok az elmúlt napokban némileg alábbhagyni látszanak. A szurkolók bojkottot hirdettek, erre reagált a klub ellenközleménnyel. A konfliktushelyzetre egyelőre nem látszik végleges, mindkét fél számára kedvező megoldás kialakulni, ám ez ügyben még mindig több kérdés tisztázatlan.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.