A Katyival „rajtol” a Vasutas Színház

Katyi szerepében Placskó Emese

Februártól májusig tart a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban a szokásos színházi tavasz. Öt előadást kínálnak megtekintésre. A Faraktár utcai deszkákon láthatók lesznek a  Körúti Színház, a Fogi Színház, a Zenthe Ferenc Színház, a Fregoli Sínház, valamint a Pódium Színház művészei egy-egy előadásban.

Mint Kardos Ilonától, az intézmény igazgatónőjétől megtudtuk, e hónap vége felé, 26-án 19 órától lesz látható az első előadás, címe: Katyi - Soóky Margit és Galambos Zoltán műve. Az 1920-as évek hangulatát hozza vissza a Körúti Színház. Az eredeti filmet 1942-ben mutatták be, legendás színészi gárda tette emlékezetessé. Az új átiratban Tahi-Tóth László fergetegesen játszik, s kiváló színészek a társai is: Kautzky Armand, Fila Balázs, Gyebnár Csekka. A filmen Tolnay Kári által megformált Katyi alakját, Placskó Emese játssza.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.